
A világ legjobbjai között a Publicis Groupe Hungary
A felmérés során a cég munkatársai kiemelték a számukra legfontosabb értékeket, amelyek miatt szeretnek itt dolgozni. Ezek a közösségépítés, a bajtársiasság és a csapatmunka. Az eredményekből kiderült, hogy a vállalat különösen elkötelezett a magas erkölcsi normák, a elfogadó hozzáállás és a diszkrimináció elleni kiállás mellett. Az itt dolgozók úgy érzik, itt teljes értékű tagjai a csapatnak, magas szinten van az integritás, a becsület, a méltányosság és a gondoskodás. A cég ezekben a kategóriában 85% fölött teljesített, meghaladva az európai multinacionális vállalatok benchmarkjait.
A felmérés értékét az adja, hogy a munkahelyen dolgozók valós válaszait veszi figyelembe, így az eredmények rámutatnak arra, hogy hol tud a vállalat még fejlődni és mely területeken tehető még jobbá a cégnél való munkavégzést.
“Büszkék vagyunk az elnyert nemzetközi elismerésre és hálásak a munkavállalóinknak, hogy értékelik az erőfeszítéseinket. Emellett tudjuk, hogy a minősítés felelősséggel jár. Különösen fontos ez most, mikor 1 év alatt nagyságrendileg 250-ről 350 főre növekedtünk és egy olyan nagy egység részeként is dolgozunk, mint a cseh, magyar és lengyel digitális szakértői központokat tömörítő Publicis Le Pont” - mondta Vladimir Tkachev, a Publicis Groupe Hungary CEO-ja.
“Ez a visszajelzéseken alapuló, folyamatosan fejlődő céges kultúra teremti meg a budapesti iroda légkörének alapját, és ennek a gondolkodásmódnak az eredménye a tavaly bevezetett 4 napos munkahét, vagy a mentális támogatást nyújtó Balance program. És ehhez kapcsolódik a cégcsoport nemzetközi kezdeményezése, a Work Your World program, amivel a munkatársak hat hétig egy másik, külföldi Publicis Groupe irodában dolgozhatnak, illetve a Working With Cancer, ami a rákkal vagy más krónikus betegséggel küzdő dolgozók támogatására jött létre. Ezek a fejlesztések, programok mind hozzájárultak ahhoz, hogy a legjobb munkahelyek között lehessünk Magyarországon” - mondta Komáromi Zsófia, a Publicis Groupe Hungary Chief Talent Officer-e, majd hozzátette: “Úgynevezett kísérletező kultúra a miénk, lépésenként fejlesztjük a céges kultúránkat, olyan irányban, amire szüksége van a kollégáinknak.”
A Great Place to Work® munkáltatói elismerés jól mutatja, hogy a a Publicis Groupe Hungary számára a munkatársak jelentik a legnagyobb értéket. A vállalat a felmérés eredményeire támaszkodva kategorizálja és rangsorolja a fejlesztendő területeket, majd célzott munkacsoportokat hoz létre, akik megvalósítják a kitűzött célokat.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!