Az a képesség, hogy emberekkel üzletet köss, éppen olyan termék, mint a cukor vagy a kávé, és én többet fogok érte fizetni, bárki más a világon - írja a novekedes.hu.

Mondta ezt egy olyan ember, aki 25 éves korára az Egyesült Államok egyik legnagyobb olajfinomítójának tulajdonosa volt, 31 évesen már a világ legnagyobb finomító kapacitása az övé volt, 39 évesen pedig az Egyesült Államokban finomított olaj 90 százalékát az ő üzemeiben állították elő.

John D. Rockefeller, amikor 58 éves korában visszavonult az aktív üzleti élettől, az ország leggazdagabb embere volt. Amikor meghalt, a világ leggazdagabb embere volt.

Hogy érte ezt el Rockefeller?

Kritikusai szerint Rockefeller a mohó, pénzéhes kapitalista megtestesülése volt. Gátlástalanul tette tönkre a konkurenciát és minden lelkiismeret furdalás nélkül építette ki olajipari monopóliumát.

Méltatói szerint viszont üzleti zseni volt, aki még az 1920-as, ‘30-as évek nagy depressziójának éveiben is zsákszámra zsebelte be a profitot, aki az ideáltipikus alakja az önmagát a semmiből felépítő embernek, aki stabilizált egy volatilis, kiszámíthatatlan ágazatot (az olajipart), munkahelyek tízezreit teremtette meg, letörte az olaj árát (a Standard Oil időszakban valóban 80 százalékkal csökkent), és a történelem legnagyobb filantrópja volt.

Kétségtelen, hogy a világtörténelem - a gazdaságtörténet meg főleg - ritkán produkál ennyire ellentmondásos figurákat. Ahogy egy életrajzírója megjegyzi: “a jó oldala legalább annyira jó volt, mint amennyire a rossz oldala rossz”. Ha egyetlen mondatban kéne megragadni Rockefeller titkát, egy saját idézetével tehetjük meg: Sokkal inkább vagyok saját magam zsarnoka, mintsem hogy másvalaki zsarnokoskodjon felettem.

S valóban: az egyik legjellemzőbb tulajdonsága a szinte hátborzongató önuralom volt. Folyamatosan csiszolta akaraterejét, szó szerint edzette magát arra, hogy érzelmeit és vágyait saját maga irányítsa, ne mások. Nagy célokat tűzött ki maga elé, aztán rendszerezett, munkamániás módon vágott bele azok megvalósításába.

Rockefeller megértette hogy mit jelent: ha a saját magad ura akarsz lenni, akkor meg kell tanulnod valóban uralni magad.

De lássuk, hogy mi rejtőzik a nagy szavak és a hangzatos idézetek mögött. New York-ban született, 1839-ben. Anyja egyszerű, vallásos asszony volt. Apja szélhámos házaló volt, aki gyakran hetekre, hónapokra eltűnt otthonról, hogy különböző “gyógynövényekből” kotyvasztott tinktúrákat próbáljon meg rásózni a gyanútlan idegenekre.

Később kiderült róla, hogy bigámista, kettős életet él egy másik családdal. Rockefelleréknek annyi pénzük mindig volt, hogy ne haljanak éhen, de ahhoz ez soha nem volt elég, hogy megélhetésüket biztosnak mondhatták volna. A pénz mindig attól függött, hogy “Devil Bill” - ahogy az apját nevezték - mikor bukkan fel otthonában (az egyikben) és éppen mennyi pénz van nála.

A kezdetek

A fiatal John a családi farmon dolgozott - New York-ban akkor még voltak ilyenek - és fiatalabb testvérére vigyázott.

Az iskolában meglehetősen butuskának bizonyult, a legnagyobb jóindulattal se lehetett rá azt mondani, hogy jól vág az esze.

Amikor már híres és gazdag volt, biográfusainak úgy kellett összekaparni róla volt osztálytársaitól legalább néhány emlékfoszlányt. “Úgy emlékszem, hogy nagyon keményen dolgozott. Nem beszélt sokat, de nagy erőkkel vetette bele magát a tanulásba” - szól az egyik ilyen. A volt osztálytárs egyébként pontosan meg is ragadta Rockefeller sikerének titkát: nem volt egy zseni, de nagyon megbízható és munkabíró volt. Ezzel egyébként maga Rockefeller is tisztában volt: “nem voltam egy könnyű eset. Szorgalmasnak kellett lennem, hogy elkészüljek a leckéimmel” - nyilatkozta.

Viszont hamar rájött, hogy a számokkal egész jól elboldogul. A középiskolából ki is maradt, mert jobban érdekelte az üzlet.

Elvégzett egy három hónapos kereskedelmi gyorstalpalót, amelyen megtanulta a könyvelés és a banküzemtan alapjait, aztán 16 éves korában készen állt, hogy kilépjen a nagyvilágba. Minden vágya az volt, hogy megszabaduljon apja kétes hínevétől, így otthagyta ohio-i otthonukat - ahová a család közben elköltözött -, Clevelandbe ment és elkezdett állást kereseni.

Az első munkahely

Ezt ugyanolyan türelemmel és szorgalommal csinálta, mint ahogy a leckéit is írta. Olyan pozíciót keresett, ami megbecsüléssel és tisztelettel jár, amelyben jó lehetőséget talál a tanulásra és az előre jutásra.

Összeállított magának egy listát, amelyen a legjobb kereskedők, bankárok, vasúttársaságok szerepeltek. Minden reggel megborotválkozott, kitisztította a cipőjét, felvette a sötét öltönyét és felkeresett egy, a listán szereplő céget.

Bekopogtatott és a vállalat legfelső vezetőjével akart beszélni - aki persze elérhetetlen volt egy ilyen utcáról belépő senkinek. Aztán beérte egy alacsonyabb rangú hivatalnokkal is, akinek azt mondta: “értek a könyveléshez és szeretnék dolgozni”.

Akkoriban nagyon feszes volt az amerikai munkaerőpiac, senkinek nem kellet egy fiatal, tapasztalatlan fiú. John D. azonban nem keseredett el - számára egyszerűen nem volt opció, hogy hazamenjen Ohioba és ismét kiszámíthatatlan apjától függjön.

Amikor listája végére ért - bármiféle eredmény nélkül -, elkezdte újra elölről, majd megint elölről.

Folyamatosan látogatta a cégeket, volt amelyiknél háromszor-négyszer is járt. Magát a munkakeresést is munkaként fogta fel - és már akkor is sokat túlórázott. Minden nap, hétfőtől vasárnapig, heti hat napon, hat héten keresztül izzadt csatakosra Cleveland forró nyári utcáin. Aztán 1855 szeptemberében végre meghallotta a várva várt szavakat: ok, adunk magának egy esélyt.

Különleges személyiség

Gyerekkorában anyja gyakran ismételgetett egy mondást: az önuralom megnyeri a csatát, amelyet a mások feletti uralomért folytatsz.

A fiatal könyvelősegéd teljesen magávé tette ezt az elvet. Így alakított ki az évek során egy teljesen más vezetési stílust, mint amilyen a korbeli gyárosokra-bankárokra jellemző volt. Nem a hangos, hivalkodó külcsínre, az ordibálásra és az asztalverésre helyezte a hangsúlyt, hanem a csöndes autoritásra, olyan volt mint egy szfinx.

Fiatal emberként voltak heves megnyilvánulásai, de hihetetlen akaraterővel edzette magát arra, hogy ezeket kordában tartsa. Idősebb korából egyetlen egy olyan esetet sem jegyeztek fel, amelyben elvesztette volna a hidegvérét - holott meglehetősen jól dokumentált élete volt és meglehetősen sok nehéz helyzet elé került.

“Minél inkább próbáltak meg mások nyomást gyakorolni rá, annál higgadtabb maradt” - írja róla egyik biográfusa. Valójában belül sokkal melegebb szívű volt, mint amit kifelé mutatott - legalábbis méltatói szerint -, még legközelebbi rokonai, munkatársai felé is zárkózott, hűvös maradt. Ez a hozzáállás nem egyszerűen felvett szokás, vagy személyiségjegy volt nála, hanem tudatosan választott stratégia.

Egy kis feldolgozóipari cég, a Hewitt & Tuttle keresett könyvelő segédet. Rockefeller azonnal fel is akasztotta a zakóját és munkához látott. A mágnás ezt követően szinte vallásos tiszteletben tartotta szeptember 26-át, jobban megünnepelte, mint a saját születésnapját. Számára ez ugyanis sokkal nagyobb fordulópont volt az életben, mint amikor megszületett. A teléjes cikk itt folytatódik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!