A vállalati digitalizáció nem technológia, hanem nyitottság kérdése

A vállalati digitalizáció nem technológia, hanem nyitottság kérdése

Mára már nem kérdés, hogy a digitalizáció vívmányai – így például a mesterséges intelligencia – alapjaiban változtatnak meg munkafolyamatokat a legtöbb területen, így a cégeknek muszáj valahogyan reagálni ezekre. Milyen hatása lesz az MI-nek a munkáltatói és a munkavállalói oldalon, milyen feladatokat válthat ki a közeljövőben? A Profession.hu Backstage podcast legújabb része a digitalizáció és főleg a mesterséges intelligencia hatásait járta körül.
Hogyan választhatunk jól munkahelyet tapasztalat hiányában is?

Hogyan választhatunk jól munkahelyet tapasztalat hiányában is?

A fiatal, kezdő munkavállalóknak munkatapasztalat nélkül még azt is kihívás lehet meghatározniuk, hogy mik lehetnek egy adott élethelyzetben a munkahellyel kapcsolatos igényeik, milyen elvárások azok, amiket érdemes szem előtt tartaniuk a keresésnél és döntésnél. Persze ilyen körülmények között könnyű belefutni nem megfelelő munkákba is – a főként pályakezdőket érintő, munkavállalással kapcsolatos, kérdéseket járta körül a Profession.hu szakértője.
A munkakörök megfelelő elkülönítésével javítható a munkavállalói jóllét

A munkakörök megfelelő elkülönítésével javítható a munkavállalói jóllét

A munkavállalói jóllét szempontjából – bár meghatározó – nem elégséges tényező pusztán a megfelelő mértékű juttatás. Ha a kollégák munkavégzéshez és munkahelyhez kapcsolódó mentális és szociális igények nincsenek egyéni igények szerint megfelelően kielégítve, szintén érezhetik magukat rosszul a szervezetben, akárcsak akkor, ha nem látják pontosan a munkájuk hozzáadott mértékét a cég működéséhez. Ez az elégedetlenség a legkülönfélébb módokon jelenhet meg: az erős fluktuáció mellett jelezheti ezt a produktivitás visszaesése vagy akár a gyakori betegszabadságok is – derül ki a Profession.hu Backstage podcast legújabb részéből, ami a munkahelyi wellbeing pszichológiai vonatkozásait járta körül.
Tízből hat munkavállalónak volt már kizáró ok álláskeresésnél a munkahely távolsága

Tízből hat munkavállalónak volt már kizáró ok álláskeresésnél a munkahely távolsága

Magyarországon a munkavállalók többsége a lakóhelyével azonos településen vállalt munkát. A dolgozók fele kevesebb, mint napi fél órát tölt utazással a munkahelye és otthona között, amelyet többnyire tömegközlekedéssel old meg. Minden második dolgozó részesül e téren anyagi támogatásban a munkáltatója részéről, de van további 17%, akik bár élhetnének a hozzájárulás lehetőségével, mégsem veszik azt igénybe – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív felméréséből.
Minden negyedik munkavállalónak van lehetősége távmunkában dolgozni Magyarországon

Minden negyedik munkavállalónak van lehetősége távmunkában dolgozni Magyarországon

A koronavírus-járvány nyomán a home office széles körben elterjedt hazánkban is, jelenléte azonban az akkori állapothoz képest jelentősen megváltozott, ritkult. Jelenleg tízből hat munkavállalónak nincs lehetősége az otthoni munkavégzésre és mindössze 9%-uk dönthet erről teljesen szabadon – derül ki a Profession.hu legújabb reprezentatív felméréséből.
1/8