Mutasd meg te miként véded a környezeted! - Klímavédelemmel kapcsolatos fotókat várnak

Mutasd meg te miként véded a környezeted! - Klímavédelemmel kapcsolatos fotókat várnak

Fotópályázatot hirdetett az Európai Éghajlati Paktum, amelynek középpontjában a klímavédelemmel kapcsolatos egyéni cselekvések megörökítése és bemutatása áll. A versenyen minden európai felnőtt állampolgár részt vehet, három kategóriában várják a pályaműveket június 28-ig.
Világméretű PR-kampány indult a klímaváltozás elleni harc részeként

Világméretű PR-kampány indult a klímaváltozás elleni harc részeként

45 PR-ügynökség és kommunikációs szervezet fogott össze, hogy egy közös célért, az éghajlatváltozás elleni kampányon dolgozzon. Az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának (UNDP) ″Weather Kids″ kampánya március 21-én indult, és eddig több mint 80 országban jelent meg az összefogásnak köszönhetően.
K&H: mit érdemes tudni az új céges ″kötelezőről″?

K&H: mit érdemes tudni az új céges ″kötelezőről″?

Szinte minden cégnek, amelynél hulladék keletkezik, kötelező januártól környezetvédelmi felelősségbiztosítást kötnie – derül ki a K&H összefoglalójából. Egy, a vállalatok által előre nem látható, véletlen okozott káresemény után akár erdőtelepítésre vagy víztisztításra is szükség lehet, erre nyújthatnak kártérítési fedezetet az új biztosítási konstrukciók. Bár korábban is voltak cégek, amelyek rendelkeztek környezetvédelmi felelősségbiztosítással, ám a korábbi konstrukciók egy része nem biztos, hogy megfelel az idei követelményeknek.
Biztonságosabb lett a zámori gólyalakótelep

Biztonságosabb lett a zámori gólyalakótelep

Ötvenöt hektáron terül el a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ, az ország legnagyobb, szigorú hazai és uniós környezetvédelmi előírásoknak megfelelően üzemeltetett, fedetlen hulladéklerakója. A folyamatosan érkező szerves hulladék messziről odavonzza a madarakat.
Védelmező algoritmusok: a mesterséges intelligencia szerepe a környezetvédelemben

Védelmező algoritmusok: a mesterséges intelligencia szerepe a környezetvédelemben

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent? A mesterséges intelligencia nem csupán a digitális tartalom létrehozásának és feldolgozásának eszközeként szolgál, hanem fontos szerepet játszik környezetünk megóvásában is. Fekete Csaba Csongor, 20 éves tapasztalattal rendelkező mesterséges intelligencia szakértő segítségével tekintettünk át, miként segíthet a mesterséges intelligencia környezetünk megóvásában.
1/12