Szabó Edit

Szabó Edit

Szabó Edit

Ditte Digital

Bemutatkozás

Digitális marketing szakember és tréner. 10+ évet dolgozott ügynökségi oldaltól kezdve bankszektoron át (Citibank, OTP Bank) a technológia (Microsoft) és az ügyfélélmény kutatás (Bare International) területén működő cégek nemzetközi digitális marketing vezetőjeként. Jelenleg szabadúszó tanácsadóként és trénerként segít kis- és középvállalkozásokat, illetve alapítványokat marketing stratégia alkotásban és megvalósításban. 2018-ban felkerült a Forbes 30 sikeres fiatal 30 alatt, és a Customer Experience Network 30 under 30 listájára is.

Szabó Edit kapcsolódó cikkei

Influenszerek. Mind azok vagyunk?

Influenszerek. Mind azok vagyunk?

A technológiai fejlődés és a demokratizált tartalomkészítési eszközök egyre több ember számára teszik lehetővé, hogy alkotókká, és így influenszerekké váljanak. Ezt a növekedést a fiatalabb generáció is elősegíti, de ők már a hitelességet értékelik, a személyre szabott tartalmakat és a rokonszenves influenszereket. Ennek fényében lehet, hogy lassan mind influenszerekké válunk, vagy éppen már azok is vagyunk?
Érdekeinket, értékeinket szolgáló és akadályozó algoritmusok - Szabó Edit vendégszerzőnk írása

Érdekeinket, értékeinket szolgáló és akadályozó algoritmusok - Szabó Edit vendégszerzőnk írása

Mindennapjaink részei, ott vannak a kezünkben, az asztalunkon, sőt lassan a lakásainkat és városainkat is behálózzák.
A digitális gondolkodás versenyelőnyt jelent – Vendégszerzőnk írása

A digitális gondolkodás versenyelőnyt jelent – Vendégszerzőnk írása

Avagy mindenki lehet digitális gondolkodó még akkor is, ha nem foglalkozik technológiával.
Mi volt előbb? A tartalom vagy a reklám?

Mi volt előbb? A tartalom vagy a reklám?

Nyilván többetekben felmerült a kérdés, hogy Van-e egyáltalán reklám tartalom nélkül?
Mit adott nekünk a COVID-19 és hogyan álljunk készen a további változásokra?

Mit adott nekünk a COVID-19 és hogyan álljunk készen a további változásokra?

Nem is lehetne jobb időpontot találni a pozitív szemlélet meghonosítására, hisz a legtöbb szektorban elérkezett a várva várt digitális transzformáció.
Az én ügyfelem, a mi ügyfelünk - ügyfélmegosztás a reklámszakmában?

Az én ügyfelem, a mi ügyfelünk - ügyfélmegosztás a reklámszakmában?

Hogy lehet, hogy a Sharing Economy korában éppen a reklámszakmában nem valósult meg az ″Oszd meg és uralkodj″ elve eléggé?
A hirdetésieszköz-arzenál kezelésének művészete, avagy a szakmánk túl bonyolulttá vált

A hirdetésieszköz-arzenál kezelésének művészete, avagy a szakmánk túl bonyolulttá vált

A digitális hirdetési eszközök dominanciája a marketing és értékesítési láncolatban. Mely eszköz kit és hogyan ér el?
Csak a marketing lehet az oka az eredménytelen értékesítésnek?

Csak a marketing lehet az oka az eredménytelen értékesítésnek?

Évek óta sütik rá a marketingesekre a bélyeget, hogy a marketing költések 50%-a ablakon kidobott pénz. De mi az igazság? Szabó Edit cikke.
Miért a social media lenne a megoldás? Csak mert azt mindenki érti és ismeri?

Miért a social media lenne a megoldás? Csak mert azt mindenki érti és ismeri?

Sokan a közösségi média marketinggel azonosítják az online marketinget, de jól vagy rosszul teszik? Szabó Edit megválaszolja a kérdést.
A Growth Hacking a marketing új brandingje, míg a Programmatic a mesterséges intelligenciára építhetne

A Growth Hacking a marketing új brandingje, míg a Programmatic a mesterséges intelligenciára építhetne

A Growth Hacking vagy a Programmatic marketing nem durrant akkorát, mint várták. Szabó Edit cikke a digitalhungary.hu-n.
Algoritmusok az emberek mögött Most akkor ki irányít kit?

Algoritmusok az emberek mögött Most akkor ki irányít kit?

Hol vannak ott az életünkben az algoritmusok? Hol nincsenek ott? OIyan szinten behálózzák már mindennapi kereséseinket és online jelenlétünket, hogy felmerülhet a kérdés: ki irányít kit? Az algoritmusok határozzák meg, hogy mit látunk és találunk a neten, vagy képesek vagyunk-e mi magunk tanítani és ezzel irányítani ezeket a rendszereket.
Érdekeinket, értékeinket szolgáló és akadályozó algoritmusok. Internet Hungary-n tartott előadásom összefoglalója

Érdekeinket, értékeinket szolgáló és akadályozó algoritmusok. Internet Hungary-n tartott előadásom összefoglalója

Mindennapjaink részei, ott vannak a kezünkben, az asztalunkon, sőt lassan a lakásainkat és városainkat is behálózzák.
Mi volt előbb? A tartalom vagy a reklám?

Mi volt előbb? A tartalom vagy a reklám?

Nyilván többetekben felmerült a kérdés, hogy Van-e egyáltalán reklám tartalom nélkül? És vajon minden tartalom reklám is?
Az ügyfélcentrikus szemlélet a digitális csatornákon: egységes nézet kell!

Az ügyfélcentrikus szemlélet a digitális csatornákon: egységes nézet kell!

Offline vagy online ügyfélélmény? Erről beszélt Szabó Edit Ditte marketing szakember a Media-Digital Hungary konferencián.
A hirdetési eszköz-arzenál kezelésének művészete, azaz nyomás nélkül is nő  a pálma

A hirdetési eszköz-arzenál kezelésének művészete, azaz nyomás nélkül is nő a pálma

Szokás mondani, hogy: „nyomás alatt nő a pálma”, és nyomás az most minden szinten van. Szabó Edit cikke.
Mit használjuk, ha hatékonyabbak akarunk lenni?

Mit használjuk, ha hatékonyabbak akarunk lenni?

Mindenki szereti a sikert, ám nagyon nem mindegy, hogy mennyi energiát feccölünk a munkába. Szabó Edit remek cikkel segít minket.
A hirdetésieszköz-arzenál kezelésének művészete, avagy a szakmánk túl bonyolulttá vált

A hirdetésieszköz-arzenál kezelésének művészete, avagy a szakmánk túl bonyolulttá vált

A digitális hirdetési eszközök dominanciája a marketing és értékesítési láncolatban. Mely eszköz kit és hogyan ér el?
Mit diktál a logika? Mi lesz a marketingesekkel, ha teret nyer az  automatizáció?

Mit diktál a logika? Mi lesz a marketingesekkel, ha teret nyer az automatizáció?

Tényleg fel vagyunk az készülve folyamataink és munkák digitalizációjára, azaz automatizálásra? A kérdést Szabó Edit válaszolja meg.
Mire és hogyan érdemes költeni az online csatornákon?

Mire és hogyan érdemes költeni az online csatornákon?

A digitális világban nem lineáris a fogyasztó döntési útvonala, így nagyon észnél kell lenni. Szabó Edit cikke.
Mind marketingesek vagyunk: a dolgozók elérése köröket ver a márkák aktivitására

Mind marketingesek vagyunk: a dolgozók elérése köröket ver a márkák aktivitására

Mindig úgy kezeld a dolgozóidat, ahogy azt szeretnéd, hogy ők kezeljék a legjobb fogyasztóidat. Szabó Edit cikke.