Dallos Zoltán

Dallos Zoltán

Dallos Zoltán

Bemutatkozás

Dallos Zoltán 2016 óta vállalkozó, a DLX MEDIA marketingügynökség alapítója, kommunikáció és márkaépítés szakértő. Korábban 10 éven át banki és energetikai szektorban dolgozott középvezetőként. 

2018 szeptemberében szervezte meg az első Üzlet és Utazásrendezvényt, ami azóta két havi rendszerességgel megrendezésre kerülő rendezvénysorozattá fejlődött, több mint 1000 fő részvételével. Az esték felépítése a TED előadásokhoz hasonló, a vendégek 4 inspiráló történetet hallhatnak sikeres vállalkozóktól, digitális nomádoktól, világutazóktól. 

Zoltán 2017-ben indította népszerű YouTube csatornáját, ahol vlog jellegű oktató videók mellett interjúkat készít sikeres emberekkel. Az interjúk célja, hogy szélesebb körben is megismertesse azokat a történeteket, legjobb gyakorlatokat, sikerszokásokat, amik hozzásegítették az interjú alanyokat sikereik eléréséhez. Az interjúk 2019 óta audio formátumban is elérhetőek az ismertebb podcast csatornákon (SpotifyiTunesSoundcloud). 

Alkalmazottból Vállalkozó
címmel, 2019-ben jelent meg első könyve, amiben a saját történetén keresztül mutatta be a vállalkozóvá válás kihívásait és tanulságait. A könyv azoknak szól, akik úgy érzik, nincsenek a helyükön alkalmazottként, és a saját útjukat szeretnék járni. Azoknak, akiknek van egy ötletünk, de nem látják a megvalósításhoz szükséges utat és eszközöket. 

Weboldal


Social media

Tovább az összes cikkéhez

Dallos Zoltán kapcsolódó cikkei

Ami igazán közel hoz az ügyfelekhez: a videó

Ami igazán közel hoz az ügyfelekhez: a videó

A YouTube-on potenciális nézők és követők milliói nap mint nap akár több tízmillió videót néznek meg – miért ne lehetne ezek között a miénk is?
A tudatos kapcsolatépítéssel alapozhatod meg a vállalkozásod sikerét

A tudatos kapcsolatépítéssel alapozhatod meg a vállalkozásod sikerét

Nem elég csak annyi, hogy bejegyzed a céged és várod a sikert. Dallos Zoltán cikke.