Újabb női vállalkozások elindulását segíti a StartupHER program

Újabb női vállalkozások elindulását segíti a StartupHER program
A Hiventures idén is díjazta a legjobb női vállalkozók ötletét, a StartupHER program zárásaként sikeres női vezetőkből és vállalkozókból álló szakmai zsűri választotta ki a legjobban teljesítő csapatokat. A nyertesek gyorsított bekerülési lehetőséget kapnak a Hiventures Inkubációs befektetési programjába, ahol 15 millió forintos tőkebevonásra kerülhet sor.

A Hiventures idén harmadik alkalommal rendezte meg a női vállalkozók felkarolására indított programját, a StartupHER-t. A program kiemelt missziója, hogy olyan női vállalkozói közösség alakuljon ki Magyarországon, amely lehetőséget ad aktív kapcsolatépítésre, naprakész tudásátadásra és -fejlesztésre, és amely ezáltal még több nőt ösztönöz saját vállalkozás alapítására.

A korábbi évekhez hasonlóan a jelentkező startupperek közül idén is szakmai mentorok választották ki a tíz legígéretesebb projektet. A mentorok a shortlistre került csapatoknak személyes konzultációk során szakmai támogatást nyújtottak az ötletek kidolgozásában, valamint a tavaszi felkészülés részeként a csapatok egy kétnapos bootcampen is részt vettek, ahol vállalkozási szakértő segítette az elképzelések tökéletesítését.

A StartupHER, amely a jövő női vállalkozóinak és vezetőinek inspirálását tűzte ki célul, a június 16-án a megrendezett Demo Day-en zárult, amely keretében minden csapat prezentálta az ötletét. A szakmai zsűri döntése alapján öt csapat, a mikrozöldek termesztésére és árusítására automatát fejlesztő Planet540, a meditációt és a mindfullnesst applikációval előtérbe helyező No Thingy – Life Happens, a LED-es design-térköveket fejlesztő MUKI PIX, a designerek és a művészek luxus termékeit értékesítő Chic, valamint az ingatlanbérbeadások során felmerülő kaució kezelésére applikációt fejlesztő Depofree-Rently, nyerte el a StartupHER női vállalkozói program fődíját, a gyorsított bekerülési lehetőséget az inkubációs portfólióba.

A StartupHER programmal küldetésünknek tekintjük a magyar női vállalkozások fókuszba helyezését és a vállalkozószellemű nők motiválását. Hiszünk abban és saját tapasztalataink is bizonyítják, hogy az üzleti élet jövője a sokszínűségen alapszik, amelynek fejlesztéséhez a női startupperek aktív jelenléte nélkülözhetetlen. Egy startup vállalkozás sikerét az egymástól eltérő, ám egymást kiegészítő tapasztalatok, kompetenciák és nézőpontok adják, amelyhez hozzájárul, ha egy csapatban több női vezető is megtalálható. Nagy öröm számunkra, hogy több mint 40 százalék azon vállalkozások aránya a portfóliónkban, amelyekben egy vagy több női cégalapító tevékenykedik” – mondta el Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója.

„A Hiventures StartupHER programja egy hiánypótló lehetőséget biztosított számunkra, hogy szakmai visszajelzések révén tovább tudjuk fejleszteni startup vállalkozásunkat. A kétnapos üzleti képzésnek, valamint a személyes mentorálásnak is köszönhetően sikeresen szerepeltünk a Demo Day-en, büszkék vagyunk arra, hogy gyorsított eljárásban bekerültünk az inkubációs befektetési programba” – mondta el Nagy-Ajtai Ágnes, a Planet540 projekt alapító-vezetője.

A női kezdő vállalkozók mellett szólnak az elmúlt évek kutatásai is: a Boston Consulting Group 2018-as tanulmánya szerint a nők által alapított vállalkozások bevétele magasabb, mint a csak férfi alapítókból álló startupoké, ennek ellenére ötletük megvalósításához általában lényegesen kevesebb támogatást kapnak a befektetőktől. Egy másik globális tanácsadó cég, a McKinsey tavalyi riportja azt állapította meg, hogy a nőket érő hátrány az érettebb vállalatoknál is megfigyelhető, mivel ezek több mint harmadánál nincsenek női vezetők. Bíztató jeleket mutat azonban a Startup Heatmap Europe 2020-as felmérése, amelyből kiderül, hogy az európai vállalkozók 15,5 százaléka nő, a kifejezetten rájuk fókuszáló meetup események száma 2018-ról 2019-re 60 százalékkal emelkedett, valamint, hogy többségüket az európai nagyvárosok közül Stockholm, Bécs és Budapest vonzza. A kutatás szerint a nőkre fókuszáló események szervezésével és az őket támogató ökoszisztéma kialakításával sikeresen növelhető a női vállalkozók száma.

A StartupHER indulása óta az elmúlt 3 évben összesen közel 900 pályázat érkezett, a korábbi nyertesek között olyan vállalkozások szerepelnek, mint a Truviva, akik a gyermekvállalási nehézségekkel küzdő nők számára készítettek átfogó megoldást, a Briefly csapata, akik a szabadúszókat és megrendelőket kötik össze egy innovatív platformon és a Happy Little Planet, a gyermekek szociális és környezettudatos nevelését elősegítő alkalmazássorozat is.

A Hiventures mentorai 2021-ben Tomán Szabina, a Toman Lifestyle vezérigazgatója, Kertész Éva, a Polcz alapító-vezetője, Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat és Design Ügynökség vezérigazgatója, Cserháti-Herold Janka, a hormonmentes.hu tulajdonos-alapítója, Gere Andrea, a Gere pincészet vezető borszakértője, Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Horváth Dorka, a Bookr Kids vezérigazgatója, Pocsaji Csilla, a Tebe csomagolásmentes bolt alapító-tulajdonosa, Risztov Éva, úszó, olimpikon, motivációs előadó és Sipos Melinda, a Ligeti Bolt alapító-tulajdonosa voltak.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Hiventures, Startup