Óriásit szakíthat a magyar szálloda startup

Óriásit szakíthat a magyar szálloda startup
A már a legnagyobb hotelláncok szállodáival szerződésben álló RateMate a kisbefektetők számára is elérhető Funderbeam platformon – a félmillió eurós tőkebevonási programja részeként – 100 ezer eurós befektetői (úgynevezett crowdinvesting) kampányt indított.

A 2013-ban Budapesten alapított RateMate kifejezetten hotelek számára kínál könnyen használható bevétel-optimalizáló eszközöket. A rendszer először a konkurens hotelek árait tette könnyen kereshetővé, majd 2016-ban kijöttek egy forradalmi Event Intelligence szoftverrel, amely a hoteleknek nyújt segítséget abban, hogy előre tudjanak a nagy keresletet generáló eseményekről, maximálva a bevételüket ezekben az időszakokban. Ennek az optimalizációnak az elmaradása éves szinten mintegy 8 milliárd eurónyi elmaradt bevételt jelent a világ szállodaiparában. „A meglévő szerződéseink (többek között az InterContinental, Marriott, Hilton, Hyatt és Kempinski szállodákkal) eddig az észak-amerikai és az európai piacokat célozták. Most további termékek fejlesztése mellett újabb piacok felé is szeretnénk nyitni, ehhez pedig elengedhetetlen a további tőkeinjekció – hangsúlyozta Gál Péter, a RateMate ügyvezetője. – Ebben a szakaszban összesen félmillió euró bevonását tervezzük, melynek 20 százaléka valósul meg közösségi finanszírozás keretében, az összeg többi részét több kockázatitőke-befektető cég bevonásával teremtjük elő.”

Egyedülálló befektetési likviditás

2017 jelentős fordulópontnak ígérkezik az innovatív magyar vonatkozású start-up számára, amely az eseményekkel kapcsolatos adatszolgáltatás területén globális monopóliumra igyekszik szert tenni. A tavalyi év utolsó negyedévéhez képest az idei első negyedévben 55 százalékos növekedést produkáló vállalkozás tavaly bekerült Európa vezető B2B accelerátorába, a Startupwiseguys programba. Emellett sikerült tanácsadóként megnyernie Alex Barrost, aki a turizmus technológiai innovációjában világviszonylatban is az élvonalat képviselő Siteminder és Duetto cégeknek volt az egyik legsikeresebb értékesítési vezetője. A Funderbeam kampányon belül a cégbe befektetőként 250 eurós összegtől lehet beszállni. A platform egyediségét az adja, hogy a befektetett összeggel a kampány lezárása után kereskedni lehet az oldalon található online tőzsdén, ami egyedülálló befektetési likviditást biztosít.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!