Több mint száz innovatív pályázat érkezett az MVM Edison startup versenyre

Több mint száz innovatív pályázat érkezett az MVM Edison startup versenyre
Hetedik alkalommal hirdette meg az MVM Csoport az MVM Edison startup versenyt. A megmérettetésen idén öt témakörben és két kategóriában összesen több mint száz jelentkező pályázott innovatív ötletével.

Idén öt témakörben több mint száz pályázat érkezett az MVM Csoport hetedik alkalommal megrendezett startup versenyére, az MVM Edisonra. A jövő energetikai megoldásai mellett a jövő otthona, a jövő városai, a digitális infrastruktúra, az ügyféloldali fizetési megoldások, illetve a vásárlói tapasztalatok és termékinnovációs megoldások témakörében nevezhették ötleteiket az innovátorok. A megmérettetésre valós problémákra megoldást kínáló innovatív, piacképes ötleteket vártak, az energetikai szektoron kívül számos egyéb területről is.

A pályázatokat a még kidolgozásra, megvalósításra váró ötlet fázisban, illetve a már érettebb szakaszban járó scale up fázisban lehetett benyújtani. Idén is több mint száz jelentkező – köztük számos külföldi nevező – közül választották ki az inkubációs programba jutó legjobbakat. A május 10-én megrendezendő fináléban – a Demo Day-en – a kiválasztott csapatok egy szakmai zsűri előtt mutathatják be fejlesztésüket.

Az ötlet fázisban taroltak az energetikai szektor számára izgalmas ötletek, itt hat csapat jutott a versenybe és készülhet fel a Demo Day-re. A Transparencity az építkezések és közműfejlesztésekről szóló információk átláthatóságát segítené, míg a sight-E a gyorsabb és tudatosabb döntéshozatalra hozna megoldást közel valós idejű energiapiaci analitikák és optimális működési stratégiák megosztásával. Az ChillWell csapata energiahatékony léghűtésre képes klímaberendezést álmodott meg, a Metrinergy gépi tanuló algoritmusai pedig lehetőséget kínálnának a kis- és középvállalkozásoknak arra, hogy hosszú távú energetikai fejlesztésekkel kompenzálják veszteségeiket. A Tenantly egy könnyen integrálható, felhasználóbarát és modern alkalmazást szeretne létrehozni a társasházak digitalizációja érdekében, a Beeco csapata pedig egy olyan ökocentrikus platformot valósítana meg, amely összeköti az ökotudatos felhasználókat a fenntarthatóság iránt elkötelezett cégekkel.

A scale up fázis versenyzői között két csapat mutathatja be ötletét, így az eddigiektől eltérően idén csak egyvalakinek lesz esélye a győzelemre. A görög INTELIGG P.C. csapata olyan mesterséges intelligencián alapuló felhőmegoldást fejlesztett ki, amely képes valós időben monitorozni és optimalizálni az épületek energiafogyasztását. A BitBűvész Kkt. innovatív és egyedi megoldása pedig megkönnyíti a hivatalos dokumentumok kitöltését, biztonságossá és gyorsabbá téve a folyamatot.

A versenybe jutott csapatok két hónapos intenzív inkubációs programban vehetnek részt, amely felkészíti őket a Demo Day-re. A képzésen a versenyen kívül is jól hasznosítható tudást kapnak a résztvevők vállalkozásuk elindításáról és fejlesztéséről.

A pitchek alapján az MVM Edison szakmai zsűrije dönt majd az ötlet fázis első három helyezettjéről, illetve a scale up fázis győzteséről. A két első helyezett három-, a további dobogósok pedig kettő-, illetve egymillió forint értékű támogatást kapnak. A versenyen helyezést elérők lehetőséget kapnak arra is, hogy legfeljebb 50 millió forint értékű magvető befektetést nyerjenek el az MVM Smart Future Lab Zrt. jóvoltából.

A május 10-i döntőt, a Demo Day-t élőben közvetítik majd az mvmedison.hu weboldalon.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!