Testi-lelki egészséget támogató ötleteket díjaznak a Hack&Heal innovációs versenyen

Testi-lelki egészséget támogató ötleteket díjaznak a Hack&Heal innovációs versenyen
Kétnapos hackermaraton várja március 25. és 27. között a vállalkozó szellemű innovátorokat, az esemény fókuszában pedig az egyik legfontosabb kincsünk, az egészség áll majd. A Hack&Heal szervezői a mindannyiunkat foglalkoztató ukrajnai konfliktusra is reagálnak: külön várják az olyan szoftveres és hardveres megoldásokat, melyek a háborús traumák feldolgozást vagy a felmerülő egészségügyi kihívásokat kezelik, illetve bármilyen módon támogatást nyújtanak az arra rászorulóknak. Az indulók egyénileg és csapatokban is megmérettethetik magukat, a zsűrit pedig olyan fejlesztésekkel nyűgözhetik le, melyek megkönnyítik a páciensek mindennapjait, megreformálják a betegellátást vagy egyszerűen csak lelki támaszt nyújtanak a nehéz napokban.

A Hack&Heal hackathon zajos sikert aratott a tavalyi évben, mintegy 206 résztvevő összesen 25 ígéretes projektet nyújtott be a zsűri elé. Az enyhülő járvány helyzetnek köszönhetően idén március 25. és 27. között hibrid formátumban tér vissza a verseny: a fejlesztők személyesen a budapesti EPAM székházban élhetik át a 48 órás hackermaraton élményét, míg az online indulók applikációk és digitális munkaterek segítségével csillogtathatják meg tudásukat. A megmérettetésre 2-5 fős csapatok és egyéni indulók jelentkezését is várja a szervező CraftHub, a Prezi és az IBM Budapest Lab spinoff-ja. Jelentkezni egészen március 23-ig tudnak az érdeklődők a Hack&Heal regisztrációs felületén.

Értékteremtő esemény: ötletek az egészség szolgálatában

A hackathon nevezői három főbb témakörben ötletelhetnek és hozhatnak megoldásokat az egészségügy, a test és lélek, valamint az innováció területén mutathatják meg fejlesztéseiket a neves iparági szakértőkből és szponzorokból álló zsűrinek. Az ukrajnai események hatására a szervezők kiemelten várják az olyan ötleteket, melyek a most kialakult krízishelyzetben nyújtanak támogatást, legyen szó a háborús traumák kezeléséről vagy az élelmiszer- és gyógyszerellátás biztosításáról. Továbbá, jöhetnek újdonságok a gyógyszerfejlesztés, rákkutatás, képalkotó módszerek, vagy akár a táplálkozás, étrendkiegészítés és a testmozgás terén is, de izgalmas fejlesztések születhetnek a mesterséges intelligencia és a 3D-technológiák egészségügyi alkalmazásaiból is. A lehetőségeknek szinte csak az indulók fantáziája szab határt, így joggal bízhatunk benne, hogy olyan innovatív megoldások születnek, melyek valóban hatással lehetnek mindennapi életünkre.

„Nem kell különösebben körül néznünk ahhoz, hogy lássuk, mennyire fontosak napjainkban az információs technológiai fejlesztések, az egészségügyet érintő innovációk pedig különösen nagy jelentőséggel bírnak. Szeretnénk lehetőséget adni a tehetségeknek, hogy a Hack&Heal-en megvalósíthassák ötleteiket, és ha kiemelkednek a mezőnyből, valóban nyomot hagyhassanak a világban. Mindenképpen reagálni szerettünk volna az aktuális ukrajnai eseményekre is, mert tudjuk, hogy ez a téma mindannyiunkat megmozgat, és úgy gondoljuk, hogy platformot tudunk adni azoknak, akik innovatív megoldásaikkal szeretnének támogatást nyújtani a nehéz helyzetben lévőknek – mi ezzel tudunk a leginkább segíteni" – mondja Baccifava Médea, a szervező CraftHub egyik alapítója.

Akár 4500 euró értékű nyereménnyel térhet haza a győztes

A verseny menete egyszerű: a jelentkezők a márciusi 25-i megnyitót követően nyújthatják be projektterveiket, melyekhez segítséget is kaphatnak a közreműködő szakértő mentoroktól. A Hack&Heal második napján tovább tökéletesíthetik ötleteiket és különböző csapatépítő programokon is részt vehetnek, hogy még jobban összekovácsolódjanak a mindent eldöntő utolsó fordulóra. Másnap délelőtt kell ugyanis leadniuk a végleges munkájukat, mégpedig egy maximum 2 perces pitchvideó és a fejlesztésük forráskódját tartalmazó GitHub repository formájában – ez azért is nagyon fontos, mert a szervezők és a zsűri látni szeretné, hogy megvalósítható és gyakorlati jelentőséggel bíró projektekről van szó.

Néhány órás zsűrizést követően jelentik be a 3 témakör nyertes fejlesztéseit, akik projektenként 1500 eurót és egy különleges lehetőséget kapnak arra, hogy élőben is bemutathassák megoldásukat és válaszolhassanak az érkező kérdésekre – ezután a szakmai zsűri és a résztvevő közönség együtt döntik el, ki lesz a hackathon abszolút győztese. Az esély mellett, hogy nyomot hagyhassanak a világban innovatív megoldásaikkal, a legjobb csapat akár 4500 euró értékű össznyereménnyel zárhatja a 48 órás megmérettetést. A Hack&Heal olyan szponzorok és szakmai támogatók segítségével valósulhat meg, mint az EPAM, a Formlabs és a Janssen.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!