Tarolt a magyar csapat a világ legnagyobb robotversenyén

Tarolt a magyar csapat a világ legnagyobb robotversenyén
Véget ért a világ legnagyobb robotversenyének, a FIRST LEGO League versenysorozatnak a magyarországi döntője. A fináléba a legjobb hazai csapat, a Storms még az elméleti lehetségesnél is több pontot gyűjtött, így esélyesként utazhat a világdöntőre az Egyesült Államokba.

Az utóbbi évek legerősebb mezőnye sorakozott fel a FIRST LEGO League magyarországi nemzeti döntőjén, a megjelent kilenc hazai csapat közel fele ugyanis a robotfutam során 500 pontnál is többet gyűjtött össze, miközben más nemzetközi döntőkben az 500 pont feletti eredmény már első helyet ért. A magyar csapatok nem álltak meg itt, a második helyezett Operation Evergreen csapat 600 pont közeli eredményt ért el, míg az első Storms az elméleti maximum 630 pontnál is többet, összesen 710 pontot gyűjtött, olyan apró, a szabálykönyv által nem lefedett kiskapukat is felfedezve, amelyeket később a dán LEGO Education képviselői is hitelesítettek.

A világjárvány miatt az érdeklődők számára zárt versenynek Budapesten az Alternatív Közgazdasági Gimnázium épülete adott otthont, ahova többek között Bodrogkeresztúrról, Győrből és Miskolcról is érkeztek csapatok. A robotverseny mellett a versenyzőknek saját innovációs projektet is készíteniük kellett, megmutatva, hogy miként fejlesztenék a globális ellátási láncot. Itt a 10-16 éves fiatalokból álló csapatok közül több már saját prototípussal érkezett. Sokan okos postaládákat fejlesztettek, voltak, akik LEGO Technic alapú raktározási rendszerrel érkeztek a versenyre, miközben az innovációs feladatban nyertes Storms fiataljai például saját mesterséges intelligenciát fejlesztettek, amely az élőállat szállítás során képes a szarvasmarhák megfigyelésére, és a fellépő anomáliák, veszélyhelyzetek azonnali jelzésére. A FIRST LEGO League versenyen újonc bodrogkeresztúri általános iskolás csapat pedig négy településre terjesztett ki egy fáradt étolaj begyűjtő szolgáltatást, több mint 500 háztartás azzal kapcsolatos szokásait megváltoztatva.

A világ több mint 98 országában futó FIRST LEGO League ifjúsági robotverseny következő fordulóira a magyar nemzeti döntő három legjobb csapata nyert kvalifikációt, akik a világ legjobb robotprogramozói között képviselhetik majd hazánkat. Az első helyezett Storms áprilisban az Egyesült Államokban rendezendő világdöntőn versenyezhet majd a világ legjobbjaival, a második helyezett Operation Evergreen Brazíliában gyarapíthatja a díjai számát, a harmadik helyezett Izidumbu pedig jelenleg versenyre vár, miután a döntő előtti napon a LEGO csoport lemondta az eredetileg Krasznojarszkban, Oroszországban rendezett meghívásos versenyt.

A döntőn készült legjobb robotfutamok és a díjátadó a facebook.com/firstlegoleaguehu oldalon visszanézhetők.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!