Egy új ötlet megvalósításához egyaránt szükség van szakmai és pénzügyi támogatásra. Nem elég innovatívnak lenni, fontos, hogy mások is potenciált és fantáziát lássanak az ötletben és azt hatékonyan tudják segíteni. Ezért indította útjára az Uber az UberPITCH kezdeményezését.
Az UberPITCH Európa 21 országában és 37 városában két héten keresztül adott lehetőséget startupok képviselőinek, hogy egy Uber-autóban utazva prezentálják üzleti ötletüket az adott régió legjobb tanácsadóinak, vállalatvezetőinek. A kezdeményezés során közel négyezer ötlet mutatkozott be. Végül 21 startup került a legjobbak közé (Magyarországról a vakok és gyengénlátók számára készült, mobiltelefonhoz csatlakoztatható okosszemüveget fejlesztő EVA), közülük pedig négy izgalmas kezdeményezés kitalálója kapott arra lehetőséget, hogy személyesen találkozzon Berlinben Travis Kalanickkel, az Uber alapítójával.
Valamennyi startup közös vonása, hogy a technikai fejlődést állítja egy-egy jó ügy szolgálatába. Az Uber úgy döntött, hogy nem rangsorolja a kezdeményezéseket, hanem valamennyit azonos összeggel és mentorálással támogatja annak érdekében, hogy minél előbb elindíthassák üzleti ötletüket a siker útján. A következőkben a nyertes projekteket mutatjuk be röviden.
Egy szoftver, amely a feledékenységre keresi a megoldást - Memrica, Egyesült Királyság
A Memrica memória-problémákkal küzdőknek fejleszt szoftvereket. Olyan kép- és arcfelismerő rendszert használnak, amely virtuális kapcsolatot hoz létre az emberek és azon tárgyak között, amelyekre emlékezniük kell. Az appot demenciával élőkkel, gondozóikkal és klinikai szakértők közreműködésével tervezték és fejlesztették. Alapítója Mary Matthews, aki elsők között támogatta a játék-technológiák használatát az egészségügyben. A Memricát Mary a demenciával és más neurológiai esetekkel kapcsolatos személyes élményei hatására hozta létre.
Zsebpénz: másképp - Otly, Hollandia
A zsebpénz fogalmát próbálja megújítani hiánypótló megoldásával az Otly, amely egy online bankolási felület, amely megtanítja a digitális kor gyermekeit az alapvető pénzügyi ismeretekre. Az Otly segítségével a gyerekek elsajátíthatják többek között a digitális pénz, a rendszeres jövedelem, a megtakarítás és a vagyon-elosztás fogalmait, a család pedig egy mindennapi használatra alkalmas, átfogó és modern szolgáltatást kap.
A megoldás: rovarok! - HiPromine - Lengyelország
A HiPromine rovarokkal keresi a választ a 21. század globális kérdéseire. A rovarok ugyanis kifogyhatatlan forrásai a bio-aktív vegyületeknek. A HiPromine az alacsony energiájú szerves hulladékot alakítja át egy bio-reaktor segítségével magas minőségű proteinné és olajjá. A startup jövőbeni tervei között szerepelnek olyan kutatások, amelyek új anyagok felfedezését teszik lehetővé, amelyeket később a gyógyszer- és a szépségipar is széles körben tud használni.
Kéznél a pincér! - Brigad - Franciaország
A vendéglátás egyik leginkább konfliktusos és drága komponense a személyzet. Európában egy átlagos étterem (amely nagyjából tíz embert foglalkoztat) évente 10 ezer eurót veszít különféle személyzeti problémákból adódóan. A Brigad applikációja, amely összekapcsolja az éttermeket a munkát kereső személyzettel, akár 30 percen belül is tud munkaerőt biztosítani, mind rövid mind pedig hosszú távra.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!