Napi 3-6 milliót keresett a sörivós app fejlesztője, de majdnem beleőrült

Napi 3-6 milliót keresett a sörivós app fejlesztője, de majdnem beleőrült
Az iBeer volt az az első alkalmazás, amivel az iPhone-ok képességeit is demonstrálni tudta a felhasználó. A rendkívül népszerű program fejlesztője sok év hallgatás után állt újra mikrofon elé, hogy a régi időkről meséljen.

Az első okostelefonos alkalmazások még nem voltak olyan kiforrottak, mint a ma létező társaik. Valahonnan persze el kellett indulni, és sokan erőteljes kísérletezgetéssel kezdték fejlesztői pályafutásukat.

Közéjük tartozott Steve Sheraton is, akinek az iBeer alkalmazást köszönheti a világ – illetve elsősorban az iPhone-osok - írja a hvg.hu. Sheraton munkája ugyanis rendkívül népszerű vált, annak ellenére is, hogy csak egyetlen dologra volt képes: a telefonnal és az appal utánozni lehetett a sörivást:

A fejlesztésről nemrég a Mel magazinnak beszélt részletesen az ötletgazda, kiemelve, hogy a program fénykorában napi 10-20 ezer dollárt termelt. Ez gyors átváltással is mintegy 3-6 millió forintot jelent. Mindez könnyen jött pénznek tűnik, ám a valóság egészen más. Mint ugyanis Sheraton elmesélte, először nem is gondolt az alkalmazásfejlesztésre. A termék ráadásul eleinte csak videóban létezett, amit a PalmPilot nevű PDA-ra készített. Ebben viszont nem volt gyorsulásmérő, mint az okostelefonokban, így a videót az eszközre töltve, a telefont a megfelelő pillanatban a szájhoz emelve lehetett bemutatni a digitális sörivást.

Ekkor került az Apple figyelmébe a fejlesztő. Miután megkeresték, azt kérték tőle, hogy a tartalmat ültesse át egy iOS-alkalmazásba. Az App Store ekkor még el sem indult, ám rövidesen megnyitotta kapuit, az elkészült és 2,99 dolláros iBeer app pedig a felület egyik legnépszerűbb programja lett. A ranglista első helyét pedig legalább egy évig tartotta az Apple Insider szerint.

A fejlesztőt saját bevallása szerint azonban nagyon megviselte a hirtelen jött siker és a hatalmas pénzmennyiség. Szerinte ez a fajta életstílus, a vele járó stresszel párosulva „tönkreteheti az embert”, így Sheraton egy idő után cégére, a Hottrix-ra bízta az iBeer munkálatait. Ő pedig eggyel hátrébb lépett. „(…) Elkészíteni és a csúcsra juttatni nagyszerű szórakozás volt, de aztán tovább kellett lépnem és valami mással foglalkoznom” – mondta a programozó a vele készült interjúban.

Ma az iBeer-t ugyanez a cég fejleszti, Sheraton azonban feladta ezt az énjét és egy spanyolországi farmra költözött. Az alkalmazásfejlesztéssel viszont nem állt le: ma bűvészeknek fejleszt különféle programokat. Szerinte ez egy érdekes, hiánypótló piac, és örül, hogy olyan igényeket szolgálhat ki, amikben valóban örömét leli.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: alkalmazás, iBeer