Már harmadszorra díjazták a magyar iskola-franchise-t

Már harmadszorra díjazták a magyar iskola-franchise-t
A Magyar Franchise Szövetség által adományozott díj történetében kivételes módon, immár harmadik alkalommal kapta meg az elismerést a Logiscool, a gyerekeket oktató, élményalapú programozóiskola.

A Logiscool igazi sikertörténetet tudhat magáénak világszinten: a mindössze nyolc éve indult magyar vállalkozás immár 5 kontinensen összesen 29 országban több mint 160 iskolával van jelen, és az alapítás óta 140 ezer diákot kezdett el tanítani iskolán kívüli elfoglaltság keretében programozásra és a digitális írástudás különböző területeire. A növekedést az elmúlt évek járványhelyzete sem vetette vissza: a központ széleskörű online oktatási lehetőségeket vezetett be, így a helyi franchise tulajdonosok gyorsan tudtak adaptálódni a megváltozott helyzethez. A helyzetet segítette, hogy az oktatott témák iránti érdeklődés is egyre nagyobb a szülők részéről világszerte. Az ennek köszönhető töretlen fejlődést a szakma is kitüntetett figyelemmel követte, az alapítók, dr. Breuer Anita és Csitári Gyula nemrég bekerültek a Forbes 100 SelfMade magyar listájába is.

A Magyar Franchise Szövetség egyéb elismerései mellett 2015 óta minden évben díjazza a külföldön legsikeresebben terjeszkedő magyar hálózatot. A díj odaítélésében fontos szerepet játszik egyebek mellett a külföldi egységszám (saját és franchise), a nemzetközi forgalom alakulása, a know-how külföldi adaptációja, valamint a nemzetközi hálózatbővítés megalapozottsága is. Bár a külföldi piacok meghódításáról sokaknak elsőre nem az oktatás jut az eszébe mint kínálkozó lehetőség, a Logiscool rácáfol minderre: a március 17-én megrendezett díjátadón ugyanis a terjeszkedésért járó díjat ismét a programozóiskola-franchise kapta, ráadásul a díj történetében kivételes módon, immár harmadik alkalommal.

A rugalmas modell révén a világ bármely országában és kultúrájában könnyen használható a Logiscool tananyaga és oktatási platformja, melynek minőségét nemzetközileg is elismerte 2022 elején az egyik legnagyobb presztízsű oktatás-minősítő szervezet, az Education Alliance Finland. A Logiscool a rendkívül ritka, ’Kiváló’ (Excellent) minősítést kapta, külön kiemelték, hogy a MyLogiscool oktatási és szórakoztató platform a gyerekeknek nyújtott tanulási élmény tekintetében világszínvonalú.

“Mindez segít, hogy elérjük az induláskor megfogalmazott célunkat: legalább egymillió gyereket szeretnénk megtanítani programozni.” - emelte ki dr. Breuer Anita, társalapító.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Logiscool