Magyar startup forradalmasíthatja a sportegyesületek működését

Magyar startup forradalmasíthatja a sportegyesületek működését
Kik vesznek részt a mai edzésen? Jelenleg hány játékosunk sérült? Vannak elmaradások tagdíjbefizetésben? Talán senkinek sem okoz meglepetést, hogy ezek a témák rendszeresen felmerülnek egy-egy sportcsapat megbeszélésén. Azzal viszont már kevesebben vannak tisztában, hogy ilyen egyszerű kérdések világszerte nehezítik meg sportklubok dolgozóinak a munkáját. De hol gyökerezik a probléma és milyen megoldást talált rá a Medalyst? Hogy lett a tervezési fázisban egy magyar vállalkozás első ügyfele a Barca Academy?

Sportolóból vállalkozó

A Medalyst koncepciója négy évvel ezelőtt kezdett körvonalazódni az alapító-ötletgazda Horovitz Tomi fejében. Tomi az egyetem alatt indította első vállalkozását, elmondása szerint már akkor inspirálóan hatottak rá a hétköznapi élet során felmerülő akadályok. Gondolkodásmódjának egyik mozgatórugója, hogy hogyan lehet valamit egyszerűbben, hatékonyabban véghezvinni.

Ez a két szempont a Medalyst esetében is adott. Saját tapasztalata ihlette meg, korábban ugyanis 15 évig válogatott sportoló volt. Rengetegszer szembesült olyan rendszerszintű problémákkal, amik az egyesületét felesleges kihívások elé állították. Ki sérült? Ki jön edzésre? Valaki mindig nem látta az emailt vagy nem olvasta a Facebook bejegyzést. Ezek az extra energiák a szakmai munkától vettek el időt edzőktől és sportolóktól egyaránt.

A COVID ideje alatt Tomi vállalkozásai leálltak, ennek ellenére ő mégis a lehetőséget látta meg a kedvezőtlen körülmények között. Önsajnálat helyett elkezdte kidolgozni a projektet, ami egyébként is bakancslistás pontnak számított: alapítani egy startupot az IT szektorban, majd hozzá csatlakozott két társa, Winkelmann Gréta és Dézsi Koppány.

Gréta 10 éves szenior UX/UI tapasztalat (aki az alkalmazások kinézetét tervezi és, hogy “kézre” álljon a felhasználóknak, amikor használják, tehát az élményért felel). Egy amerikai startupnak dolgozott 2 évet miután csatlakozott társalapítóként a Medalyst csapatához.

Dézsi Koppány tavaly nyáron társult a Medalyst csapatához, 10 évet dolgozott a világ legnagyobb multijainak és projekt leadként erősíti a csapatukat.

Viszlát kockásfüzet, helló digitalizáció!

2021. januárjában megtörtént a Medalyst alapítása. Nulladik lépésként 140 edző és sportvezető részvételével készítettek egy kutatást, melynek célja azoknak az akadályoknak a feltérképezése volt, amik leginkább hátráltatják az egyesületeket a sikeresebb sportolók kinevelésében. A felmérés eredményei szerint a leginkább blokkoló hatású tényezők:

  • a digitalizáció hiánya
  • tagdíjak folyamatos kinntlévősége
  • kommunikációs probléma
  • motiváltság fenntartása

A tanulmány megdöbbentő részleteket tár fel például arról, hogy a digitális technológia térhódítása ellenére a mai napig rengeteg klubnál hagyatkoznak a jól lejárt bevált „kockás füzetre”. Ha mégis használnak valamilyen programot az adminisztrációra, az sem feltétlenül vezet egyszerűsítéséhez, mivel nincs olyan szoftver a piacon, ami maradéktalanul képes kielégíteni a fennálló igényeket. Mindez oda vezet, hogy egy edző egy sportoló adatainak rendszerezésével átlagosan havi 30 percet foglalkozik – ez egy 300 fős egyesületnél 150 órát jelent!

Továbbá megdöbbentően magas, közel 20% folyamatos kinntlévőségük van az egyesületeknek hónapról-hónapra a tagdíjat nem fizetők miatt.

„Az én személyes kedvenc funkcióm, az úgynevezett gamification. Ezt egyszerűen úgy fogalmaznánk meg magyarul, hogy játékos elemekkel történő motiválás. A legtöbb játék arra épül, hogy pontokat gyűjt a felhasználó,, kapja a jutalmakat, ahogy szinteket lép. Ezt át lehet ültetni a sportba is. Például az edzéslátogatottságért, a feladatok sikeres végrehajtásáért is járhatnak pontok. És innen át is lehet lépni a valós életbe is. Aki a legtöbb pontot gyűjti a hónapban, az kap egy labdát vagy éppen mezt. De lehet csapatszinten is bónuszt osztani, ha megvan a tízezer pontunk, megyünk pizzázni” – sorolta a példákat Horovitz Tomi.

Innováció, amire a Barca Academy is igent mondott

A Medalyst-team a hiányosságok feltárását és elemzését követően elkezdte fejleszteni saját szoftvertermékét. Céljuk, hogy a produktum használatával a sportegyesületek képesek legyenek leegyszerűsíteni az edzőik és az adminisztrátorok napi munkáját. Másrészt a sportolók (vagy gyerekek esetében a szüleik) számára felkínálni egy olyan platformot, ahol egyszerre tudják nyomon követni a teljesítményüket, áttekinteni a pénzügyeket, befizetni a tagdíjat bankkártyával, de lehetővé teszi akár merch termékek megvásárlását is.

Mi sem bizonyíthatná jobban a vállalkozás létjogosultságát, mint az a tény, hogy a Barca Academy már a tervezési fázisban óriási érdeklődést mutatott a Medalyst iránt. Tomi egy ismerősének közbenjárásával eljuttatta a bemutatkozójukat az FC Barcelona hivatalos magyar futball akadémiájának, a sportigazgató pedig pár nap múlva személyes találkozót kért. A prezentáció és a demózás osztatlan sikert aratott, így történt, hogy a magyar startup megkezdhette a közös munkát első ügyfelével, a Barca Academy-vel.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Startup, sport