Ez az új startup megoldhatja az űrszemét problémáját

Ez az új startup megoldhatja az űrszemét problémáját
Az űrszemét problémájára hívja fel a figyelmet az Apple társalapítója.

Steve Wozniak, az Apple társalapítója néhány hónapja még azért kampányolt, hogy a fogyasztók kezébe kell adni a jogot, hogy saját készülékeiket megjavíthassák. Most újabb bombát robbantott, amikor szeptember 13-án Twitter oldalán belengette egy új startup, a Privateer indulását – írja a hvg.hu.

 

Bejegyzéséhez egy videót is mellékelt, melyből kiderül, hogy az új vállalkozás célja az űrszemét eltakarítása, bár az egyelőre nem derült ki, hogy ezt pontosan milyen módon tervezik megvalósítani, mint ahogy az sem, hogy a 70 éves Wozniak milyen szerepet és pozíciót fog betölteni az új cégben. Azt viszont már tudjuk, hogy a társaság másik támogatója a robotikával és számítógépes algoritmusokkal foglalkozó Alex Fielding, a Ripcord cég alapítója.

Ahogy Wozniak videójában elhangzik:

Ez nem egy futam. Nem egy verseny, vagy egy játék. Mi nem egy személy, egy cég vagy egy nemzet vagyunk, hanem egy bolygó…Óvnunk kell azt, amink van, hogy a következő generációknak jobb legyen.”

A PC Mag szerint a hivatalos bejelentésre és a pontos részletek bemutatására a szeptember 14-én kezdődő űrtechnológiákkal foglalkozó AMOS konferencián kerül majd sor.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!