Ez a startup főleg a diabéteszre megy rá

Ez a startup főleg a diabéteszre megy rá
Március elején indult a ″Sparklab by NN″ hazai inkubátorprogram második köre, ahova a világ minden tájáról jelentkeztek olyan innovatív vállalkozások, amelyek az életminőség javításán dolgoznak. Az NN Csoport 2017 tavaszán Hollandia után Magyarországon indította el második innnovációs laborját. Ennek keretében a bekerülő startupok mentorálást, kapcsolati hálót, bemutatkozási lehetőséget, valamint alapítónként 5000 euró támogatást kapnak az NN Biztosítótól azzal a céllal, hogy a program végeztével egy validált prototípust hozzanak létre.

“A Sparklab programmal az a célunk, hogy olyan innovációk megvalósulását támogassuk, amik képesek lehetnek ügyfeleink és családjuk életminőségének javítására. Olyan platformot hoztunk létre, ahová az ötletek és megoldások bármilyen forrásból érkezhetnek. Cégünk számára rendkívül fontos az innováció, és ebben kiemelkedő szerepe van a Sparklab programnak.” - mondta Sztanó Imre, az NN Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Ez alkalommal is három projekt került kiválasztásra a Sparklab inkubációs programjába. A kiválasztási folyamatban részt vett az NN Biztosító vezetése és a teljes mentorgárda. A szelekció során figyelembe vették a csapatok összetételét, a technológiai hátteret, valamint azt, hogy a kezdeményezés mennyire illeszkedik a Sparklab program küldetéséhez, az életminőség javításához.

“A sikeres első forduló után idén jóval több jelentkező közül kellett választanunk. Los Angelesből és Szingapúrból is érkezett megkeresés. Minden kontinens képviseltette magát, összesen 44 országból érkeztek jelentkezők. Nehéz volt a döntés, hiszen olyan cégeket keresünk, akiknek az életminőség javítása nem csak egy szlogen, hanem valóban elkötelezettek azok mellett az értékek mellett, amiket mi is vallunk.” - mondta Sűdy István a Sparklab vezetője.

Idén is fókuszt kap a diabétesz

A tavalyi inkubációs programban szerepelt egy a diabétesszel élők életét megkönnyítő újítás. Idén is bekerült egy hasonló téma iránt elkötelezett csapat, ők a cukorbetegség előszobájával, az inzulinrezisztenciával foglalkoznak. Kezdeményezésük a MIRA Health mesterséges intelligencia alkalmazás, amely előre diagnosztizálhatja az inzulinrezisztenciát. Ha az alkalmazás jelzi, hogy az állapot fennállhat, akkor javasolja az orvosi vizsgálatot, és ezt követően automatikusan személyre szabott étrendet generál az érintettnek, annak érdekében, hogy támogatást nyújtson a szövődmények, valamint a cukorbetegség kialakulásának megelőzésében.

Kulcs a mozgásszervi problémák megelőzéséhez
A Mobile Motion Lab a telefon giroszkópja segítségével végez mozgásdiagnosztikai méréseket. Ez alapján érzékeli, ha valamilyen változás áll be a felhasználó mozgásában, így jelezheti akár az esetleges komolyabb mozgásszervi betegségeket.

Együttműködésben a Vodafone-nal a gyerekkori elhízás megelőzésének érdekében
A gyerekkori elhízás pszichés problémákhoz, mozgásszervi problémákhoz és akár cukorbetegséghez is vezethet. Az összefogás részeként erre a problémára keres innovatív, technológia-vezérelt megoldást a két nagyvállalat közös csapata.

A három hónapos programban a résztvevő csapatok mellé 13 hazai és nemzetközi mentor szegődött, akik mindenben a segítségükre lesznek a hipotézis tesztelésétől, az agilis termékfejlesztésen keresztül, egészen a piaci bevezetéshez kapcsolódó tudás átadásáig.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: innováció