Erre a magyar startupra a Google is felfigyelt!

Erre a magyar startupra a Google is felfigyelt!
Nem kisebb helyre, mint a Szilícium-völgybe készül a PublishDrive a Google meghívására.

A Google személyes megkeresésére júliusban Szilícium-völgybe megy a Jentetics Kinga nevéhez fűződő PublishDrive, hogy részt vegyen a Google erőforrásaira és kapcsolati hálójára épülő Launchpad Accelerator programban. A PublishDrive egy online felület, amely lehetővé teszi, hogy felhasználói maguk adják ki könyveiket globális olvasóközönségnek, demokratizálva ezzel az átláthatatlan és drága e-könyv piacot.

Az online platform eddig 200 ezer e-könyvet értékesített olyan neves áruházakban mint az Amazon, az Apple, a Google, a Kobo vagy a Barnes & Noble, és az Apple kiemelt partnere lett. Az e-könyveket több mint 400 áruház 240 ezer digitális könyvtárában teszi elérhetővé világszerte az USA-ban, Európában, Ázsiában, Indiában és Latin-Amerikában, és az első e-könyv kiadó platform, amely a kínai piacra is belépett.  A társ-alapító Jentetics Kingát nemrég beválasztották az 50 tehetséges magyar fiatal mentorprogramba, ahol mentora Küllői Péter befektetési bankár lett. Küllői szerint: “A PublishDrive ereje abban rejlik, hogy az egész világot tekinti potenciális piacának.”

Sok kiadó még mindig drága, időigényes és átláthatatlan módszerekkel próbálja könyveit terjeszteni az e-könyv piacon. A PublishDrive mesterséges- és üzleti intelligenciával megtámogatott adatokkal teszi megbízhatóbbá, átláthatóbbá és használhatóbbá a terjesztési folyamatot. Szerzők és kiadók föltölthetik e-könyveiket, és attól fogva figyelemmel követhetik az értékesítési folyamatot: látszik, hogy mikor és hol jelent meg a könyv, milyen linken érhető el, pontosan milyen eladást generált, milyen csatornán, melyik áruházban, havi szinten is összesítve.

„Jelenleg több mint 1200 kiadó dolgozik velünk több mint 50 országból és az e-könyveinket, melyből jelenleg több mint 27 000 van a katalógusunkban, eddig 39 nyelven publikáltuk. Tavaly a PublishDrive háromszoros növekedést ért el az ügyfelek és a bevételek terén. Ennek is köszönhető, hogy bekerültünk a Google startupinkubációs programjába, a Launchpadbe, melyre úgy tudom, 15000 cég jelentkezett.” – mondja Jentetics Kinga, akinek története akkor kezdődött, amikor szakdolgozatát egy online platformon szerette volna közzétenni – ám olyat, amely megfelelt volna az elképzeléseinek, nem talált.

A magyar lány cége három európai startupper egyikeként vesz részt a programban, ahova csak olyan vállalkozások nyernek meghívást, akik már komolyan bizonyítottak, és kimagasló potenciált lát bennük az amerikai tech óriás. A fiatal lány és két társa, Csizmár Róbert és Rendes Ádám, által létrehozott PublishDrive-felületet 50 ezer dollárral, 6 havi együttműködéssel, 100 ezer dollárnyi Google Cloud kredittel, tanácsokkal, mentorprogrammal, 2 hetes bootcamppel és marketing tanácsokkal segítik Szilícium-völgyben.

A meghívás azután jött, miután májusban a világ egyik legfontosabb könyves eseményén, a New Yorkban megrendezett Book Expo Americán bejelentették, hogy új árazási módszert fejlesztett ki, amely forradalmasíthatja a könyveladásokat és megkönnyíti a a globális e-könyv értékesítést a kiadók számára. Az újítás lényege, hogy lehetőség van országonként más-más árat megadni a felületen, kiegészítve ezt a mesterséges intelligencián alapuló árazással, amely segítségével egy gombnyomásra a PublishDrive által javasolt árak kerülnek a könyvek mellé.

Jentetics Kinga, aki nemrég felkerült a Forbes 30 legbefolyásosabb 30 alatti médiaszemélyiség európai listájára, a PublishDrive marketing-automatizációs folyamatainak fejlesztése mellett, a hangoskönyv- és magazinpiacra való belépést tervezi.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!