Egymilliárdos fizetések távmunkában?

Egymilliárdos fizetések távmunkában?
Magyarországról globális cégnél nemzetközi fizetés mellett távmunka? Sokak álma lenne. De ma már nem csak álom. Havi kétmilliós álombérek mellett hamarosan eléri az egymilliárd forintot a magasan kvalifikált hazai távmunkásoknak kifizetett összeg egy nemzetközi “tehetségvadász” vállalatnál. Íme a lehetőségek három cég és két munkavállaló szemszögéből.

Miközben lassan nincs nap, hogy az elvándorlás és a munkaerőhiány témaköre ne sajátítaná ki a médiateret, megjelentek olyan megoldások is, amelyek úgy tartják itthon a munkavállalókat, hogy közben világszínvonalú bérezést és nemzetközi szintű munkafeltételeket biztosítanak számukra. Grafikusok, call centeresek és szoftverfejlesztők ma már bárhonnan elláthatják a feladataikat megfelelő munkaszervezés esetén. A távmunka is nemzetközivé vált. Sőt, Andy Tryba, a magasan kvalifikált távmunkások szerződtetésére szakosodott Crossover globális vezérigazgatója szerint nemsokára már a fizikai munkások is képesek lesznek gépeket vezérelni otthonaikból az internet segítségével. Az INTEL egykori stratégiai igazgatójának és a Fehér Ház volt tanácsadójának saját tapasztalatai nap mint nap megerősítik, hogy a távmunka határokon túlmutató térhódításának trendje mára a hétköznapok valóságává vált. A Crossovernek már magyarországi képviselete is van, amely az év eleje óta számos hazai szakembert választott ki az informatika, a pénzügy és az értékesítés területéről, főleg az információtechnológiában érdekelt amerikai cégek számára.

Sok magyar informatikai szakemberhez hasonlóan, Váradi Péter is kereste a jobbnál jobb álláslehetőségeket, de ma már nem akar máshogy dolgozni, csakis távmunkában. Ahogy ő mondja: „ahelyett, hogy én utaznék az USA-ba munkáért, a munka jön az én otthonomba. Végre a dollár-forint világ kedvezőbb oldalán állok, és a földkerekség legkiválóbb szakembereivel van szerencsém együtt dolgozni”.

A Crossover már több mint harminc magasan kvalifikált magyar munkavállalónak talált olyan világszínvonalú állásokat, amelyek esetében a fizetés átlagosan kétmillió forint. A cég aktuális hirdetései között találhatunk pozíciókat 18 millió forintos havi fizetéssel, de a legalacsonyabbak is 600.000 Ft körül mozognak. Holtság Gergő, a cég hazai country manager-e szerint náluk a magyar munkatársak teljesen egyenértékűek az amerikaiakkal, vagy a világ bármely részéről érkező munkavállalókkal. Csak a teljesítmény számít.

Papp László Dávid, aki startuptól exitig vezette a milliárdos árbevételt is elérő CloudAgents call centerét, most Kanadában indított felhő alapú, távmunkára szakosodott, mesterséges intelligenciára is épülő céget Agents Republic néven. A cég magyar leányvállalata három éven belül legalább száz főt kíván foglalkoztatni. Papp döntően az SSC szektorban tapasztalatot szerzett, nyelveket beszélő hazai szakemberállományra számít. Noha szerinte a call centerek világa már költségérzékenyebb, mint a szoftverfejlesztőké, de a magyar átlagbérnél így is jóval kedvezőbb feltételeket nyújtanak majd, hiszen a minőséget szerinte is meg kell fizetni.

Csákvári Róbert, a Work Force munkaerőkölcsönző- és közvetítő cég ügyvezetője szerint itthon még nem nő a távmunka részaránya, de mintha megmozdult volna valami a rugalmas foglalkoztatási formákat illetően. Szerinte a nemzetközi távmunka természetesen nem univerzális megoldás, mert nem mindenkinek és nem minden szektorban lesz érvényes.

Egyelőre tehát csak a legkiválóbb fejlesztőké, IT menedzsereké, grafikusoké vagy call center-eseké a kiváltság hogy itthoni költségszinten éljenek, de nemzetközi fizetést kapjanak. A Crossover rendszerébe például olyanok kerülhetnek csak be, akikről elmondható, hogy egy rendkívül nehéz feladatsor kitöltése alapján a világ élvonalát, azaz a munkavállalók top 1 százalékát képviselik szakmájukban. A cég nemrég még a kizárólag a legjobbakat foglalkoztató Google-tól jelentkező hat jelölt közül is csak egyet vett fel egy nemzetközileg meghirdetett pozícióra a több órás felvételi folyamat végén. Magyarországon sem kevés a világ top 1 százalékába tartozó szakember, ezt az is alátámasztja, hogy Holtság Gergő szerint hamarosan eléri az egy milliárd forintot a Crossoveren keresztül Magyarországra kerülő fizetések összege, és ez egy éven belül akár meg is háromszorozódhat.

A fizetés persze nem minden. Szekeres Gábor, szoftverfejlesztési menedzser szerint a Crossover révén a világ legmodernebb technológiáit használva, sokkal gyorsabban lehet olyan szakmai és menedzsment tudásra szert tenni, amelyet aztán az iparágon belül bárhol fel lehet majd használni. „Mindig, amikor találkozom egy magyarországi állásajánlattal, arra a következtetésre jutok, hogy nem érdemes feladnom, amit a Crossoveren keresztül elértem”, - véli Szekeres.

De a megkérdezett informatikai szakemberek és a Crossover globális vezetőjének véleményén felbuzdulva, érdemes átgondolni munkavállalói és tulajdonosi szinten is, hogy mely szakmákból kerülhet ki megfelelő szakmai és nyelvtudás mellett a távmunkások új generációja. Ez a megoldás ugyanis nemzetgazdasági szinten is igen kedvező lehet, hiszen így itthon marad a vásárlóerő, nő a kereslet a magyarországi árucikkek iránt, és az adóbevételek is emelkedhetnek ahhoz képest, mintha elvándorolna a munkaerő, és külföldön költene. Nem is beszélve arról, hogy sok kétkeresős család számára nem reális az egyidejű külföldi munkavállalás, hiszen a házaspár valamelyik tagja szakmájából adódóan nagy eséllyel helyhez kötött.

A végső cél persze az lenne, hogy Magyarországon is legyenek olyan vállalkozások és állások, amelyek itthon tudják tartani a legjobb munkavállalókat, és világszínvonalú fizetéseket képesek nyújtani. Amíg ez kialakul, addig azonban elégedjünk meg, sőt, örüljünk, amikor hazai munkavállalók be tudnak kapcsolódni a globális távmunka világába.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!