
Az okos telefonokon futó programok már képesek munkahelyi teendőinket rendszerezni, digitális média fogyasztásunkat megreformálni és fizikai állapotunkat folyamatosan felügyelni. Eddig azonban nem akadt olyan alkalmazás, mely a mentális állapotunk fölött őrködött volna.
Azonban nemrég a Dartmouth egyetem kutatói egy innovatív applikációval álltak elő, melynek elsődleges célja a felhasználók szellemi egészségének megőrzése. Ráadásul az eszköz nem csak idejében észleli a bajt, de óva is int, ha túl stresszes vagy depresszió közeli állapotba kerülünk.
A tesztelés során 48 diák telefonjára telepítették a háttérben futó alkalmazást, mely a 10 hetes időszak alatt számtalan apró jelet rögzített. A mozgás, helyzet, hívás és sms adatok mellett, a mobilok mikrofonjait is felhasználták, hogy pontos képet kapjanak a tesztalanyok tevékenységéről és emberi kapcsolatainak alakulásáról. Ezen szenzorok elégségesnek bizonyultak, hogy pontosan meg tudják határozni a tanulók stressz szintjét és mentális állapotát, amik nem mellesleg erős korrelációt mutattak a tanulmányi eredményekkel is.
A módszer azért is lehet hihetetlenül hatásos a gyakorlatban, mert nem igényel semmilyen extra ketyerét vagy szenzort, teljes mértékben azokra az érzékelőkre hagyatkozik, melyeket telefonunk már eleve magában rejt. Más kutatásokban ugyanezt az eljárást alkalmazzák a skizofrénia, vagy a gyógyszerfüggők kiszűrésére is, így bizonyos hogy a jövőben egyre komolyabb szerepet kaphat a most kidolgozás alatt álló technológia.
A Ginger.io már elérhető és egy hosszú cikk foglakozik vele az MIT Technology Rewievban.
![]() |
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!