Ha te is találtad már magad abban a helyzetben, hogy nagyon bulizhatnékod volt, de nem volt kivel, vagy ha szimplán csak egy jó házibuliba mentél volna, de épp senki sem rendezett, akkor most van egy nagyon jó hírem. Egy magyar fejlesztő és a kisebb csapata egy olyan alkalmazást dobott össze, ami minden fenti problémádat megoldja, és leválthatja a sokszor kaotikus Facebook csoportozást is - írja a leet.hu.
A 19 éves fejlesztő, Otakomaiya Balázs által megálmodott, majd néhány barátjával lefejlesztett ProjectX nevű alkalmazás kifejezetten egyetlen célból jött létre: hogy a fiatalok bulikat találjanak maguknak. A PX igazából egy “partiarcoknak” készített közösségi háló, hiszen mindenkinek van egy profilja, amit bárki bekövethet, és amikkel eseményeket hozhatunk létre.
A fő feeden találjuk a bulikat, azokat legalábbis, amik nyilvánosak, ezekbe pedig be csatlakozhatunk – egyedül, vagy többed magunkkal. Az események profilján egyértelműen látunk minden lényeges infót, mint például, hogy ingyenes-e, kaja-pia lesz-e a helyszínen, meg nyilván a kedvcsináló leírás mellett azt is, hogy hol és mettől-meddig lesz a buli. Sőt, ha van beugró, akkor akár azt is rendezhetjük a ProjectX-en keresztül.
Minden jóban van valami rossz
Sajnos nem minden fenékig tejfel, amivel szinte teljesen biztosan tisztában vannak a fejlesztők is, így hamarosan javítják majd. Például a bulikeresőben csak a mai és a heti mókák között válogathatunk, a sokan nem adnak meg pontos helyszínt, de ha mégis, akkor is körülményes a dolog, mert rábökve nem ugrik át azonnal a térképre.
Parti-haverokat is nehézkes keresni, mivel ugyan működik a kereső, semmilyen kiinduló pontot nem ad – például felismerhetné az Instagram, vagy Facebook, vagy más közösségi oldalon lévő barátainkat, akiket akár meghívhatnánk vagy az appra, vagy ezen keresztül a buliba.
Képeket vagy bármit nem nagyon lehet még feltölteni, a profilok így konganak az ürességtől, amiken javarészt semmi mást nem találunk, mint a linkelt TikTok, Snapchat vagy Insta-profilokat, a kort, a nemet, a követőket és követéseket, és hogy hány bulit szervezett az illető. Elvileg értékelni is lehet, de ilyennel egyelőre nem találkoztam, de e fölött lehetséges, hogy elsiklottam. Például az sem lenne rossz, ha a személyes feedeken csekkolhatóak lennének szervezett bulik, vagy hogy miken vett részt az illető, ami már az ellenőrizhetőség szempontjából sem lenne egy utolsó dolog.
Mindezeken túl is bőven akadna még min csiszolni a ProjectX-en, de figyelembe véve, hogy ez egy személyes, kis csapatos munka, érdemes türelemmel lenni. Egy korábbi interjúban például az ötletadó elmondta, hogy nagy terveik vannak az alkalmazással, ezért biztos vagyok benne, hogy számos funkció kerül még bele.
Az alkalmazás egyébként már elérhető a Androidon és iOS-en is, de érdemes még amolyan bétaként tekinteni rá, mintsem egy kész programként. Az ötlet tehát jó, a megvalósításra még egy kicsit várnunk kell még.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!