Bezár a Mailbox

Bezár a Mailbox
Furcsa levélben búcsúzik a szolgáltatás, amely februárban végleg befejezi működését. Öt évig futott a leveleinket jobban rendező projekt.

Érdekes kérdéseket vet fel a Mailbox felhasználók postaládáiban landolt levél. Egyrészt, hogy megérte-e eladni a Mailboxot idén márciusban a Dropboxnak? Másrészt, hogy ha egy ilyen szolgáltatás bedől öt év után, akkor mennyi az élettartama egy átlagos startupnak?

A Mailbox születésekor, 2011-ben mindenki a Google levelezési platformját szerette volna hatékonyabbá varázsolni. Még esélyes magyar próbálkozások is akadtak közöttük, de a Mailbox elég hamar kapott egy elég szép méretű befektetést és gyorsan elhúzott a versenytársaitól.

Később aztán a Google is egy kicsit megszépítette a levelezését, bevezette a kategorizálást és bizony ezzel jól le is csökkentette az érdeklődést a levelező program kiegészítőkkel szemben. A MailBox is valószínűleg ennek az egyik áldozata, illetve, a fejlesztők azt állítják, hogy a Dropbox fejlesztése fontosabbnak látszik a felvásárlás óta. Azaz a Dropbox nem a Mailboxot akarta megvenni, hanem a fejlesztőit, akiket most jól be is olvastott a cégbe.

Mindenképpen tanulságos történet abból a szempontból, hogy milyen fejlődési alternatívái vannak egy startupnak, ha egy nagyobb cég felvásárolja. A Google egyébként ebben a legdurvább, talán a legtöbb olyan felvásárlást tudhatja a magáénak, amelynek a vége megszüntetés lett. Stratégiailag nem ítélhető el ez a magatartás, de az bizonyos, hogy a sokszínűséget jelentősen csökkentheti. 

A Mailbox talán nem fog sok felhasználónak hiányozni, mégis egy elég érdekes korszak meghatározó projektje tűnik el 2016 februárjában.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!