A legbefolyásosabb startupper hölgy: Pistyur Veronika

A legbefolyásosabb startupper hölgy: Pistyur Veronika
A közép-európai startup díj (Central European Startup Award) legbefolyásosabb nő kategória díját nyerte el Pistyur Veronika. A Bridge Budapest ügyvezetője négy éve tesz azért, hogy Magyarországon minél többen merjék megvalósítani vállalkozási ötletüket, és higgyenek abban, hogy lehet Budapestről is világsikert építeni.

 

Bridge Budapest hitvallás

Nincs szükség csodára, egyetlen jó ötletből is lehet sikeres terméket, szolgáltatást, céget építeni, csak kitartás, némi szerencse és rengeteg munka kell hozzá - így hangzott a Bridge Budapest és Pistyur Veronika hitvallása, amikor közel négy évvel ezelőtt zászlót bontottak. A legsikeresebb magyar startupok, a Prezi, a Ustream, az NNG és a LogMeIn kezdeményezésére elindult nonprofit szervezet azóta több irányból próbálja segíteni a hazai vállalkozásokat és bátorítani a tehetséges magyar fiatalokat.

Több száz egyetemistával dolgoznak együtt, hogy megismertessék a Magyarországról induló globális cégek világát és a vállalkozói mentalitást. Az ösztöndíjaikkal nemzetközi cégeknél tanulhatnak a fiatalok a különféle szakmák legszínvonalasabb művelőitől (programozóktól, marketingesektől, designerektől). Bridge Builders programjukkal olyan fiatal döntéshozókkal gondolkodnak arról, hogyan lehet versenyképesebb Magyarország, akik a média, a kultúra, a politika, az üzleti, a civil életben 10-15 év múlva Magyarország véleményformáló vezetői lehetnek.

A CEU Business School-al és a Transparency International-al

Átfogó szemléletformálásba kezdtek, hogy Magyarországon a cégek merjenek vállalható módon működni, használják a globális piac és technológia nyújtotta lehetőségeket. Olyan eszközöket fejlesztenek a CEU Business School-al és a Transparency International Magyarországgal együtt, amelyek révén az emberek gyorsabban férhetnek hozzá az új lehetőségekhez, képesek lehetnek befolyásolni a jövőjük alakulását.

2013 óta a 20-35 éves fiatalok körében a passzívok aránya - akik nem érdeklődnek, nem ismerik a vállalkozói lehetőségeket -, 91 százalékról 56 százalékra csökkent, többek között a Bridge Budapest kezdeményezéseinek és projektjeinek hatására.

A Central European Startup Awards

A Central European Startup Awardsot a régió tíz országában azok kapják, akik kiemelkedően sokat tettek a startup ökoszisztémáért. Következő megmérettetésként Pistyur Veronika fogja hazánkat képviselni az európai díjátadón.
“Ez a díj nemcsak az enyém. Osztozom rajta sok száz emberrel: azokkal, akik négy éve velem együtt úgy vélik: lehetséges egy olyan országot építeni, ahol a tudás és a teljesítmény az önbizalom alapja. És a közérzetünkön sokat változtatna, ha egy lehetőségeket értő, együttműködésekre épülő tudatosabb üzleti környezet venne körül bennünket. Ezért dolgozunk” - mondta el Pistyur Veronika.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!