A Neticle-t választották Budapest egyik legjobb startupjának

A Neticle-t választották Budapest egyik legjobb startupjának
Az intelligens vállalati szövegelemző szolgáltatásairól ismert cég komoly fejlesztéseket és fontos új együttműködéseket könyvelhetett el az utóbbi hónapokban. Emellett több rangos nemzetközi díjjal is méltatták sikereiket.

Nagy utat járt be az idén tíz éves, startupként indult Neticle a kezdetek óta. Az intelligens szövegelemzési megoldásokat kínáló cég termékei mögött álló Natural Language Processing motor immár több, mint 30 nyelven ért, és ez a lista folyamatosan bővül. A cég rövidtávú célja a teljes európai nyelvi lefedettség elérése, majd a közel-keleti és távol-keleti nyelvek implementálása.

Az intenzív nyelvi fejlesztéseknek köszönhetően egyre több országban elérhetőek már a Neticle szolgáltatásai, mind a social listening, mind az ügyfélélmény javítása terén: a skandináv és a nyugat-európai piacra belépve, valamint a tengerentúlon és Ázsiában is terjeszkedve olyan nagy brandek tették le voksukat mellettük, mint a Veritone, a Telkom Indonesia, az Erste Group, a Decathlon és a Fraport AG.

“A Neticle-nél átlátjuk a komplex nagyvállalati kihívásokat a szöveges adatok és ügyfélhangok kapcsán, és ezekre adunk pontosan illeszkedő megoldásokat. A nyelvi képességek mellett funkcionalitásban is folyamatosan fejlesztjük termékeinket, így az automatizálással jelentős ügyfélszolgálati időt és erőforrást szabadítunk fel az ügyfeleinknek, segítjük az upsellt és csökkentjük a churnt” – emelte ki Szekeres Péter, a Neticle Zrt. ügyvezetője és társalapítója.

Mindeközben a felhasználói felület is letisztult és modern marad. Ebben a szellemiségben létrejött fejlesztés volt a közelmúltban például a white labeling funkció, a véleménydriverek automatikus felismerése, valamint CX területén a Net Promoter és CSAT pontszámok kiszámítása és összekötése automatikus témafelismeréssel.

A növekedés mellett fontos a munkaadói stabilitás

A Neticle következő években sem tervez lassítani: intenzív növekedés a cél, ugyanakkor menet közben mindig jólesik az elismerés. Tavaly a Neticle már harmadik alkalommal nyerte el a DreamJobs “Szerethető Munkahelyek” díját, valamint idén először a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara “Megbízható Munkaadó” minősítését is elnyerték.

Szintén mérföldkő a Neticle történetében, hogy tevékenységüket a világszerte több mint 3 millió olvasót számláló HackerNoon.com is elismerte: Budapest legjobb startupjának a Neticle-t szavazták meg.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Neticle, Startup