
A Google meglepő bevásárlásainak sorában a robotika után az épület-automatizálás került sorra. Az okos eszközök új generációjának jellegzetes képviselője a Nest, amely termosztátja megtanulja a szokásainkat, ennek megfelelően sokat spórol a tulajdonosoknak ezzel.
A design tekintetében is egyedülálló eszközök távirányítása mobillal, tablettel és számítógéppel is történhet. A hozzá tartozó iphone és android applikáció a tulajdonosnak lehetőséget ad arra is, hogy ellenőrizze mikor és milyen módon csökkentette a kiadásait a Nest.
Az intelligens termosztát mellett a cég rendekezik egy füst és szén-monoxid detektorral is, amely a lakásban lakók biztonságát hivatott segíteni.
A Nest befektetői első körben 80 millió dollárra tornászták fel a cég tőkéjét, Shasta Ventures, Kleiner Perkins, és a Google Ventures következő körében ez 150 millió dollárra növekedett a Venture Beat információ szerint. A cég értékét ekkor a szakértők mintegy 2 milliárd dollárra becsülték.
A Google végül 3,2 milliárd dollár készpénzt áldozott a cég felvásárlására. A felvásárlással a Nest lehet az első lépés a Google "android connected home" projektjében. Ennek ellenére a hír az év első nagy meglepetésének számít.
![]() |
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!