A Médiatanács június 25-i döntése értelmében a REZSI2024 pályázati eljárásban 6 magyarországi közösségi médiaszolgáltató működési és üzemeltetési költségeihez járul hozzá csaknem 30 millió forinttal.
A testület ugyanezen az ülésén közigazgatási hatósági eljárás indításáról is döntött a Telekom Kft.-vel szemben a Szeged 95,4 MHz helyi vételkörzetű, kereskedelmi jellegű, Rádió 88 állandó megnevezésű lineáris rádiós médiaszolgáltatás 2024. április 19–25. közötti működésével kapcsolatosan. A médiaszolgáltató vélelmezhetően a vizsgált műsorhét egyetlen napján sem tett eleget a közszolgálati célokat szolgáló műsorelemek arányaira vonatkozó szerződéses vállalásainak, és megszegte a szöveg, valamint a magyar zenei művek közzétételének arányaira vonatkozó vállalásait is.
A testület bejelentés alapján vizsgálta a Hír TV-n március 31-én 21 óra 10 perces kezdettel közreadott, majd 2024. április 1-jén 0 óra 7 perckor, továbbá 5 óra 3 perckor és 12 óra 58 perckor megismételt Bayer show adását. A műsorszámot a Hír FM is közzétette április 1-jén 11 óra 19 perces kezdettel, majd 23 óra 6 perckor, illetve április 2-án 6 óra 16 perckor és 23 óra 6 perckor megismételte azt.
A hatósági ellenőrzés alapján a műsorszámban elhangzott, bevándorlókra tett kijelentések kapcsán felmerült a gyűlöletkeltés tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése, ezt vizsgálja a Médiatanács a Hír TV Zrt.-vel és a Karc FM Média Kft.-vel szemben indított közigazgatási hatósági eljárásban.
Nem indított ugyanakkor eljárást a testület az ATV-n 2024. április 7-én 20 óra 25 perc és 21 óra 45 perc között sugárzott #Bochkor című műsorszám miatt, amellyel kapcsolatban a bejelentő arra kérte a hatóságot, hogy vizsgálja meg, megfelelő stílusban beszéltek-e egy amerikai sziámi ikerpárról. Bár a műsorszegmensben elhangzott véleményeket a közönség egyes tagjai sérelmesnek tarthatták, szélsőséges, a sziámi ikerpárok emberi mivoltát megkérdőjelező kifejezések használatára nem került sor, és a műsorszám nem hirdette a sziámi ikrek másodrendűségét sem. Mivel a bemutatott téma feldolgozása nem sértette az emberi jogokban megjelenő alapvető értéket, nem merült fel az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó törvényi kötelezettség megsértése. A műsorszám ezen kívül nem jelenített meg olyan káros tartalmat, amelyet a 12–16 év közötti kiskorúak ne lettek volna képesek megfelelően feldolgozni, tehát az adás megfelelt a III. korhatári kategória szempontjainak, és az annak megfelelő időpontban került sugárzásra.
Szintén bejelentés alapján vizsgálta az NMHH a román joghatóság alá tartozó Moziverzumon május 1-jén 21 óra és 23 óra között, 15 éven aluliak számára nem ajánlott minősítéssel sugárzott Hannibal című műsorszámot. A film a magyar szabályozás alapján a Nemzeti Filmiroda és a hatósági ellenőrzés szerint is az V. korhatári kategóriába tartozik, azaz 18 éven aluliak számára nem ajánlott, tekintettel az abban megjelenő erőszakra, a véres jelenetsorokra, a sérülések sokkolóan nyílt, különösen brutális részletességű megjelenítésére és a szadisztikus jelenetekre, valamint a meztelenségre és a durva nyelvezetre. Emellett az V. kategóriába sorolt műsorszámok megfelelő jelzéssel ellátva kizárólag 22 óra és 05 óra között tehetők közzé. Mindezeket figyelembe véve az NMHH értesítette a román társhatóságot, a CNA-t a vélelmezett jogsértésről és felkérte a szükséges intézkedések megtételére.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!