Újabb Sztárbox-epizódról határozott a Médiatanács a helytelen korhatár-besorolás miatt

Újabb Sztárbox-epizódról határozott a Médiatanács a helytelen korhatár-besorolás miatt
A rosszul megválasztott korhatári kategória miatt 10 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A november 19-én vetített Sztárbox-epizód éppúgy tartalmazott erőszakos jeleneteket, mint a sorozat korábban vizsgált műsorszáma, amely miatt a testület idén januárban már elmarasztalta az RTL-t.

Lezárult a Médiatanács nézői bejelentés nyomán indított újabb eljárása, amelynek során a testület a tavaly november 19-én vetített Sztárbox-epizódot vizsgálta a klasszifikációs rendelkezések érvényesülése szempontjából. Az eljárást lezáró határozat szerint a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését negatívan befolyásolhatta, így nem felelt meg a választott III. kategória (12 éven aluliaknak nem ajánlott) szempontjainak. A vizsgált epizódot a benne halmozottan előforduló erőszak bemutatására tekintettel ugyancsak a IV. korhatári kategóriába (16 éven aluliaknak nem ajánlott) kellett volna sorolni, és ennek megfelelően csak 21 óra után lehetett volna közzétenni. A Médiatanács ezért a 10 millió forint bírság kiszabása mellett a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte a RTL-t. A jogsértés ismétlődő jellege miatt a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjét is 50 ezer forint bírsággal sújtotta a testület.

Nézői bejelentés nyomán vizsgálta a Médiatanács a „Tények Plusz” III. korhatári kategóriába (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) sorolt január 18-i műsorszámát is, amely egy sorozatgyilkosokkal levelező magyar kriminálpszichológust mutatott be. A testület szerint a riport nem tartalmazott sem naturalisztikusan ábrázolt erőszakot, sem megrázó, félelemkeltő elemeket, és nem jelenítette meg pozitív színben a sorozatgyilkosokat, ezért annak választott, III. korhatári kategóriája megfelelő volt.

A Médiatanács bejelentés nyomán vizsgálta az „Összezárva Hajdú Péterrel” című műsorszám január 2-i adását. A III. korhatári kategóriában közzétett reality kifogásolt részletével kapcsolatban a Médiatanács nem tárt fel jogsértést.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!