Új vezetője van a Budapesti Metropolitan Egyetemnek

Új vezetője van a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
Tóth Ágnes váltotta Johan Strömsätert a legnagyobb hazai magánegyetem élén.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) tájékoztatása alapján a közel tíz éve az egyetem kötelékében dolgozó, frissen megválasztott vezető, dr. Tóth Ágnes célja, hogy tovább növelje az egyetem elismertségét a közép-kelet-európai régióban.

Magyarország legnagyobb magánegyetemén élén február elején volt változás, ekkor vette át az új vezető az irányítást Johan Strömsätertől.

Harmadával nőtt a hallgatói elégedettség

Az új vezérigazgató jól ismeri az intézmény működését, hiszen korábban ügyfélkapcsolati vezérigazgató-helyettesként, marketing vezetőként, illetve stratégiai tanácsadóként is támogatta az egyetem fejlődését. Több mint kilenc éve vesz részt a Budapesti Metropolitan Egyetem életét meghatározó folyamatok és döntések előkészítésében és végrehajtásában. Személyéhez köthető több olyan intézkedés bevezetése, amely 30 százalékkal növelte meg a hallgatói elégedettség szintjét. Doktori tanulmányait a Nyugat-Magyarországi Egyetemen végezte. Diplomáit a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) közgazdaságtanból, valamint a Debreceni Egyetemen (DE) matematika és informatika mesterszakon szerezte.

Egyre több a külföldi hallgató

Tóth Ágnes továbbra is vezető nemzetközi oktatási intézményként kívánja pozicionálni az egyetemet a régióban. A folyamat első lépéseként a METU az elmúlt időszakban látványosan megnövelte a külföldi hallgatók számát, így mára több mint 800 külföldi diák jár az egyetemre. A frissen kinevezett vezérigazgató irányításával a szervezet − a folyamatos növekedés mellett − a továbbfejlesztett oktatási stratégia megvalósítására fókuszál a jövőben, amellyel a gyorsan változó munkaerő-piaci elvárásokra kívánnak reagálni. Ebben kulcsszerepet játszik a MyBrand néven indított, Magyarországon egyedülálló képzési rendszer, amelynek célja, hogy a hallgatók portfólióba rendezhessék a megszerzett kompetenciáikat. A képzés során összeállított egyéni portfólió reális képet ad a hallgatók által elsajátított készségekről, amely tapasztalat markánsan megkülönbözteti majd az itt végzett fiatalokat a munkaerőpiacon.

Az egyetem első számú vezetője kiemelt területként tekint az oktatás minőségére és a tanulóknak nyújtott szolgáltatásokra, amelyek a hallgatói elégedettség legmeghatározóbb tényezői is, így folyamatos fejlesztést kívánnak.

Vezető szerep a régióban

„Arra törekszem, hogy a Budapesti Metropolitan Egyetemre nemcsak Magyarország, hanem a régió egyik leginnovatívabb és leginkább haladó szemléletű felsőoktatási intézményeként tekintsenek. Hiszem, hogy a METU rendelkezik az ehhez szükséges adottságokkal” – mondta Tóth Ágnes, a METU új vezérigazgatója.

„Amellett, hogy a nemzetközi hallgatói létszámot 800 fő fölé, azaz több mint a kétszeresére növeltük, sikeres stratégiát alakítottunk ki az oktatás minőségének javítására, valamint megerősítettük a szervezet szakmai értékeit. Minden kollégának azt kívánom, hogy az egyetem további építésével egy még sikeresebb és gyorsabban fejlődő intézményt hozzanak létre” – hangsúlyozta a leköszönő Johan Strömsäter.

Minődég és lelkesedés

„A METU folyamatos sikerének titka az egyetemen biztosított minőségi képzés és a hallgatói élmény állandó fejlesztése. Ezúton szeretném megköszönni Johannak azt a lelkesedést és elkötelezettséget, amelynek köszönhetően a METU egy valóban nemzetközi intézménnyé alakulhatott át” – ezt Szalai Tamás befektetési igazgató, a METU igazgatósági tagja mondta, hozzátéve, hogy nagy reményekkel tekint a közös munkára Dr. Tóth Ágnessel új pozíciójában.

A Budapesti Metropolitan Egyetem jelenleg 2 karon, 4 fő képzési területen folyik képzés: kommunikáció, üzlet, turizmus és művészet. A folyamatosan bővülő magyar és angol nyelvű kínálatban jelenleg 33 alapszak, 25 mesterszak, 20 szakirányú továbbképzés és 7 felsőoktatási szakképzés közül választhatnak az egyetem iránt érdeklődők. A Metropolitannek jelenleg közel 6000 hallgatója van.

(Media1)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!