
Bár a Jóban Rosszban egykori szereplőjét családja Debrecenben akarta eltemetni, nagynénjének kórházba kerülése előtt elmondta: szeretné, ha a fővárosba lenne végső nyughelye - írja a drivemebaby.hu.
A színész unokatestvére, Tóth Zita elmondása szerint a színész nagymamáját, Évát bízta meg a temetés megszervezésével. „Éva, te fogsz eltemetni. Se a szüleimet, se a testvéreimet ne hívd meg, te intézz mindent!” – idézte az akkor már az intenzív osztályon fekvő színész szinte utolsó szavait.
„Sokat beszéltünk a halálról, nálunk ez nem volt tabu. Roli volt mellettem a férjem temetésén, ő mondott beszédet. Én is elmondtam neki, mit és hogyan szeretnék, ha meghalok és ő is nekem. Az volt a kérése, hogy Budapesten temessék el, mert ő ott volt otthon. A szüleit és a testvéreit sem akarta, hogy részt vegyenek a temetésén, ezt anyunak is elmondta a kórházban. Hamvasztást vagy nyitott koporsós temetést akart, még nem tudjuk, melyik lesz. Biztos, hogy a szertartás szűk körű lesz, csak az édesanyám, a testvérem, egy másik unokatestvérünk, a mi gyerekeink és két nagyon jó barátja lesz jelen. Illetve Nagy Feró, ha elfogadja a meghívást. Szeretnénk, ha ő mondana beszédet. Ha van olyan kollégája, aki szeretné leróni a kegyeletét, őket is szívesen látjuk, ahogy a szertartás után rajongókat is. Azt azonban nem engedjük, hogy Roland szülei, testvérei és a felesége, Edina megjelenjenek” – idézi Zitát a Blikk. A lap felkereste Nagy Ferót is, aki megtisztelőnek tartja a család felkérését, és amennyiben ideje engedi, ott lesz a temetésen.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!