Így lehetséges eljutni az emberekhez 124 milliószor 10 nap alatt

Így lehetséges eljutni az emberekhez 124 milliószor 10 nap alatt
Soha nem látott gyorsasággal szólították meg a magyar netezők millióit a “Távozó indexesek”. Az adatok mentén megállapítottuk a 3 fő pillért, miért is lett ilyen sikeres az oldaluk ilyen rövid idő alatt. De hogy jön ide egy vlogger, egy politikus, egy humorista és a Greenpeace? Esettanulmány következik.

Az index.hu a legolvasottabb portálként írta be magát a magyar net univerzumába.

Július végén több mint nyolcvan indexes munkatárs adta be a felmondását a főszerkesztő elbocsátása után. Ezután az Index.hu Facebook oldala 21.000 követővel lett szegényebb. A történések hatására egyes hírportálok követő száma megugrott. A 24.hu közösségi oldala például majdnem 12.000 új lájkolót szerzett. Az Origo követőbázisa csökkent, viszont a 444.hu-n is a szokásosnál nagyobb arányban növekedett az oldal lájkolóinak száma.

A SentiOne-nal nyomon követtük az eseményeket, megjelent ugyanis egy új Facebook oldal "Távozó indexesek" néven, amely pár óra alatt több mint 10.000 követőt szerzett - ilyen gyors felfutású Facebook oldalt eddig a SentiOne nem érzékelt. Azóta több mint 244 ezerre nőtt a követők száma. Nagyon ritka tehát, hogy egy új Facebook oldalt azonnal ekkora buzz vesz körül.


Nézzük az adatokat

Július 24-augusztus 5-ig összesen 36 szöveges posztot tettek közzé az oldal adminjai, amire összesen 9613 db komment érkezett. Egy poszt alá átlagosan 267 alkalommal írtak.

A legtöbb elérést és aktivitást generáló poszt az oldal első posztja volt.

1740 kommentet és 4870 megosztást köszönhetett a követőknek. Elérést illetően pedig elállt a szavunk, amikor megláttuk, hogy csak az első napon az oldal tartalmai több mint 39 milliószor jutottak el a facebookos felhasználókhoz. Az alábbi grafikonon látható az elérések időbeli eloszlása a vizsgált időszakot tekintve.

 

Nem kérdés, mennyire nagy hatással van a közösségi médiára a “Távozó indexesek” oldala, és mekkora tömeget tudnak megszólítani. 10 nap alatt az összes közzétett tartalom, komment, megosztás és reakció több mint 124 milliószor jutott el a Facebookozókhoz.  

A becsült elérés feltornázásában azok az oldalak is részt vettek, ahol a "Távozó indexeseket" megemlítették, vagy az ő tartalmaikat továbbosztották. Minél nagyobb követőbázissal rendelkező oldal említi a “Távozó indexeseket”, annál több emberhez tudnak eljutni. És hogy kik a legeredményesebb hírvivők?

Egy vlogger, egy politikus, egy humorista és egy környezetvédő szervezet. Ők szerepelnek elérés generálásában az első négy helyen. Ennél sokszínűbb már nem is lehetne a lista. Magyarósi Csaba a témában közzétett posztjában kihangsúlyozza a helyzet szomorúságát, csalódottságát, mesél indexes múltjáról, és felhívja a követői figyelmét a “Távozó indexesek” oldal létezésére.  Ezzel a poszttal és a kommentelőinek adott válaszokkal az első helyen szerepel az oldal top szerzőinek listájában. A második legeredményesebb hírvivő Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, aki egy posztot tett közzé a témában, de a követői lelkesen reagáltak rá komment vagy megosztás formájában. Posztjában hálás azért, hogy soha nem tüntettek még annyian a szabad sajtóért mint július 24-én. Őket követi a humorista Bruti, aki két kommentet tett közzé a “Távozó indexesek” egy-egy posztja alatt. Egyik kommentjében finanszírozási javaslatot ad a további folytatás reményében, a másikban pedig jelzi hogy követni fogja az oldalt. Greenpeace Magyarország Facebook oldala pedig hangot adott a független sajtó meglétének fontosságáról.


Ez is mutatja, hogy érdeklődési körtől, munkahelytől, nemtől függetlenül a legtöbb netezőt érdekli mi lesz a sorsa az Index távozó szerkesztőségének.

A kommentekben leggyakrabban használt hashtagek betekintést nyújtanak a felhasználók mondanivalójának tartalmába.

A fő kérdés, hogyan tudott eddig nem látott gyorsasággal ekkora tömegeket megszólítani egy alig két hete készített oldal?

1. Gyors reakció - Az szerkesztőség csapata a felmondások benyújtása után még aznap létre hozta a “Távozó indexesek” oldalt. Az online kríziskezelés alaptörvénye a gyors reagálás. Az olvasónak, vagy cégek esetén ügyfeleknek azonnali válaszra van szüksége a rendkívüli helyzetekben.

2. Hitelesség - Megjelentek a fake oldalak, nem meglepő jelenség, hogy ilyen helyzetekben többen hasznot akartak húzni a tömegeket érintő és érdeklő hírből. Az hamis oldalak felbukkanása után a “Távozó indexesek” több alkalommal kommunikáltak arról, hogy ők és csakis ez az oldal az eredeti.

3. Spontán influencerek - Több véleményvezér osztotta meg a véleményét, és kérte követőit, hogy csatlakozzanak a “Távozó indexesek” oldalhoz. A spontán influencer ebben az értelemben nem a pénzbeli megállapodáson alapuló üzleti együttműködést jelenti, hanem azokat az embereket, oldalakat akik több ezres tömegeket tudnak megszólítani véleményükkel. 


Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Farkas Anikó

Farkas Anikó a SentiOne magyar csapatának kommunikációs specialistája; az internet legsötétebb bugyrait elemzi a kifinomult webes szöveganalitikai platformjuk segítségével. Esettanulmányaiban a …


Címkék: elemzés, média, Index