Átadták a HBLF „Média a Társadalomért” díjait

Átadták a HBLF „Média a Társadalomért” díjait
Belicza Bea (24.hu), Halmos Máté (Index.hu) és Berei Dániel (SzeretlekMagyarorszag.hu) kapta a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) „Média a Társadalomért” díját. Az elismeréseket április 21-én, ünnepi fogadáson adták át a KPMG Hungária Kft. irodaépületében.

A tizennegyedik alkalommal meghirdetett pályázat célja, elismerni a társadalmi összefogás és felelősségvállalás példaértékű bemutatását, a társadalom, és a kisebb közösségek szellemi és gazdasági fejlődését elősegítő, a különböző szektorok, csoportok, szervezetek és magánszemélyek összefogásával sikeresen megvalósuló kezdeményezések népszerűsítését a médiában. A HBLF nagyra értékeli az újságírók társadalmi elkötelezettségét, amit ezen pályázat évente történő kiírásával, és az adott év legkiemelkedőbb írásainak, riportjainak díjazásával is el kíván ismerni.

A díjátadón az ünnepi megnyitó után Scheibelhoffer Miklós, a KPMG Hungária Kft. Marketing és kommunikációs vezetője köszöntötte a megjelenteket: „Egy egészséges és erős társadalom nem létezhet sikeres, alulról jövő kezdeményezések nélkül, amelyek az összefogás, az együttműködés és a felelősségvállalás szellemében kívánnak társadalmi, közösségi problémákat megoldani, vagy egyszerűen csak jó ügyeket szolgálni, rászoruló csoportokat, embereket segíteni. Sok ilyen kezdeményezés van, biztosan sokkal több, mint amiről tudunk. Pedig jó tudni ezekről, mert ötletet adnak, inspirálnak, megerősítenek bennünket, és további összefogásra serkentenek. A HBLF nagy érdeme, hogy egyrészt újra és újra felhívja a figyelmet a társadalmi összefogás és felelősségvállalás fontosságára, másrészt e díjjal azt is ösztönzi, hogy az újságírók minél több példaértékű történetet mutassanak be nekünk.” – mondta Scheibelhoffer Miklós.

A Média a Társadalomért díjra beérkezett pályaműveket a Krizsó Szilvia (újságíró, kommunikációs tanácsadó), Vrannai Katalin (IFUA Nonprofit Partner), Kövesdi Péter (Vasárnapi Hírek), dr. Simon András (ATV) és Stumpf András (mandiner.hu) alkotta zsűri értékelte. "Szerencsére létezik egy párhuzamos valóság. Ahol működnek buzgó közösségek, ahol létezik önzetlenség és szolidaritás. Azokat díjazzuk, akik nem felejtették el észrevenni ezt a párhuzamos valóságot.” – mondta dr. Simon András a díjátadón.

2015-ben Belicza Bea (24.hu) „Miért szülnek a szegények, ha nem tudják eltartani a gyereket?” című munkájával érdemelte ki a Média a Társadalomért pályázat első díját, és az azzal járó 200.000 forintot. A mélyszegénységben élő, zömében roma lakosság problémái köré meglehetősen sok sztereotípia kapcsolódik. Ilyen az is, hogy a gyerekvállalás a családi pótlék miatt történik. A cikkben az Igazgyöngy Alapítvány probléma-megközelítését és kezelését mutatja be a szerző. Megérthetjük belőle a probléma bonyolultságát, ugyanakkor a kiút lehetőségét is megmutatja. Segít előítélet-mentes szemléletet kialakítani, és növeli a szolidaritást a többségi társadalomban. Az I. helyezettnek járó oklevelet Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt., PR és Kormányzati Kapcsolatok vezetője adta át. „A valós társadalmi problémákkal foglalkozó újságírók munkájánál nehezebb feladata bizonyára csak a valós társadalmi problémák megoldására törekvőknek lehet – legyenek azok elhivatott önkéntesek, alapítványok, vagy szervezetek. Szeretnénk, hogy a jó civil kezdeményezéseket minél többen megismerjék és támogassák, ebben a folyamatban pedig az újságírókra kulcsszerep hárul. Valljuk, hogy a Richter nagyvállalatként felelősséggel tartozik a társadalomért, amelyben működik, így ennek a díjnak a támogatása és a társadalmi problémák megoldásában való részvétel egyaránt fontos számunkra”- mondta Beke Zsuzsa.

Halmos Máté (Index.hu) a második helyezésért járó 150.000 forintos jutalomban részesült. Az „Ahová a magyarok hozták el a mennyországot” című írás egy magyar alapítvány kezdeményezését mutatja be, akik kettős céllal tevékenykednek: magán-, állami és vállalati támogatások segítségével fenntartanak egy árvaházat és iskolát Kenyában, Magyarországon pedig érzékenyítő képzéseket tartanak nevelőotthonokban, iskolákban és rendezvényeken a nemzetközi fejlesztésről és a fejlődő világról. A cikk fő témája, hogy hogyan adják át a fenntartható fejlődéshez fontos tudást az európaiak (napelemek, ellenálló növényfajták, vízgazdálkodás), és ők mit tanulnak a kenyai gyerekektől és munkatársaiktól. A díjat Zoltai Ildikó adta át: „A Magyar Telekomnál nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy támogassuk azokat a kezdeményezéseket, amelyek erősítik a társadalmi kohéziót és aktívan hozzájárulnak egy fenntartható környezet megteremtéséhez. Ezért tartjuk fontosnak a Média a Társadalomért Díjat is, hiszen ezzel a díjjal is azokat az újságíró kollégákat ismerhetjük el, akik ezeket a témákat napirenden tartják és tesznek is azért, hogy beszédtéma legyen a közösség és az összefogás ereje”. – mondta a Magyar Telekom külső kommunikációs osztályvezetője.

Berei Dániel (SzeretlekMagyarorszag.hu) végzett a 100.000 forintot érő harmadik helyen. A „Végre valakik tesznek egy jobb Budapestért!” című cikke a Járókelő.hu közterületi probléma bejelentő oldal működését mutatja be. Kiemeli a jó és rossz gyakorlatokat is, amelyekkel a budapesti önkormányzatok reagálnak egy civil szervezet által elindított okosváros-kezdeményezésre, emellett bemutatja a Járókelő.hu-t üzemeltető önkéntes csapatot és az eddig elért eredményeket. Berei Dániel részére a díjat Scheibelhoffer Miklós, a KPMG Hungária Kft. Marketing és kommunikációs vezetője adta át. „Berei Dániel szemléletes cikkben mutatja be a 2012 óta működő portált, amelynek önkéntesei a civil járókelők által bejelentett városi problémák megoldása érdekében ügyeket intéznek helyettünk. A konkrét bejelentéseket az ügyintézők a portál nyilvánossága előtt továbbítják az illetékes hivatalok, hatóságok felé, akik – részben felismerve a PR-lehetőségeket is – sok esetben a szokásos ügymenetnél gyorsabban és hatékonyabban reagálnak. A díjnyertes cikk, és a Járókelők.hu története is a nyilvánosság ünnepe” – fogalmazott a KPMG marketing és kommunikációs vezetője. A HBLF köszöni a Magyar Telekom Nyrt., a Richter Gedeon Nyrt. és a KPMG Hungária Kft. támogatását.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!