Álarcos énekes: Kit rejtett a Csiga álarc?

Álarcos énekes: Kit rejtett a Csiga álarc?
Az Álarcos énekes vadonatúj évadának legújabb epizódjában bemutatkozott az álarcos mezőny második fele is. Olyan szenzációs maszkokkal találkozhattak a nézők, mint a Holdjáró, a Zombi, a Csiga, a Kacsa, a Gorilla, illetve a műsor történetében először egy páros maszk is bemutatkozott, méghozzá a Lovag és a Csacsi. A világ legőrültebb és legrejtélyesebb showműsorában ezúttal a Csiga lepleződött le, a nyomozók pedig közel álltak ahhoz, hogy újra bevessék a műsor egyik újítását, a Szuperkártyát.

A műsorvezető, Istenes Bence és Szandi közös nyitóprodukciója után a Holdjáró és a Zombi párbajozott elsőként, de a nyomozók mindkét álarc esetében a sötétben tapogatóztak. A Holdjáró sikeresen összezavarta a nyomozógárdát, hiszen esetében még azzal kapcsolatban sem született egyöntetű döntés, hogy vajon női vagy férfi versenyzőt rejt-e az álarc. A Zombi produkciója viszont meglepte a nyomozókat, Szandi, Szabó Zsófi és Fluor Tomi is állva tapsolták meg az előadást.

A második párbajban a Csiga és a Kacsa mutatkozott be egy-egy dallal. A Csigáról rögtön kiderült, hogy nagy valószínűséggel hölgy bújik a jelmez alatt, a Kacsa viszont feladta a leckét, ugyanis a nyomozók még a híresség nemében sem voltak biztosak.

A harmadik párbajban bemutatkozott az idei évad egyik nagy újdonsága, a páros maszk, azaz a Lovag és a Csacsi, amely a Gorillával csapott össze. Lady Gaga Bad Romance című számának előadása után a Csacsi még Szandinak is beintett, amikor a nyomozó idomtalannak titulálta. Nem sokon múlt azonban, hogy a nyomozógárda a múlt heti váratlan leleplezés után újra bedobja a Szuperkártyát, hiszen a második adásra „megőszült” Nagy Ervin meggyőződése szerint a páros maszk a Mellékhatás főszereplőit, Nagy Zsoltot és Adorjáni Bálintot rejtette. Csakhogy Fluor Tomi nem értett egyet nyomozótársaival, így a duó leleplezésével egy ideig még várni kell.

A stúdióban ülő nézők és a nyomozók döntése alapján a második adás végén a Holdjáró, a Csiga, illetve a Lovag és a Csacsi került veszélyzónába. Végül a nyomozógárda a Holdjárót és a páros maszkot tartotta versenyben, az adás leleplezettje így a Csiga lett. A végső tippek alapján Peller Anna, Peller Mariann és Polyák Lilla neve merült fel gyanúsítottként, de végül egyik tipp sem bizonyult sikeresnek, hiszen a Csiga álarc Kovács Ágnest, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszót rejtette!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!