
A szeretlekmagyarorszag.hu és a Femcafe közös műsorából kiderül, hogy Gáspár Lacinak 14 éves korában komoly sérülése volt. "Kifordult a térdem, és porcleválás, ínszalagszakadás, ilyesmi volt. Két vagy három hónap múlva se tudtam még járni" - mesélte.
Mivel nem volt kocsijuk, édesapja és nagyapja kézben vitték 2-3 naponta kórházba, hogy lecsapolják a bedagadt térdét. De az állapota nem javult. Ekkor kezdett először imádkozni. Másnap közölték vele, műteni kell, és csak egy gép segítségével tud majd járni: "Én akkor azt mondtam, engem nem kell megműteni, nem kell megvágni, engem Isten meggyógyít, küldjön engem gyógytornára!" 2 hét múlva bicegve, a saját lábán ment vissza. Az orvos nem akarta elhinni, amit lát.
A Femcafe főszerkesztőjének, a műsort vezető Kraszkó Zitának az X-Faktor sztárja mást is elárult gyerekkoráról. Kiderült például, hogy élelemhez sem mindig jutottak, és volt, hogy a boltban sírt, mert édesanyja nem tudott megvenni neki valamit. Amikor befutott, szabályosan meg kellett tanítania magát arra, hogy most már megengedheti magának például az ásványvizet, vagy bemehet egy étterembe.
A 20 perc őszintén legújabb részében Gáspár Laci elénekel néhány sort az első szerelmi csalódásáról írt dalából is, valamint elárulja, miért nem mutatta meg később senkinek.
A teljes, egy órás beszélgetést bemutató podcast adásból pedig az is kiderül, hogy a népszerű mentornak ma is szeretethiánya van, és ez gyakran befolyásolja, hogyan viselkedik.
A podcast elérhető a Spotify-on és a Soundcloudon, a videó pedig a YouTube-on.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!