A Meredith Corp. nevű iowai médiavállalat alig nyolc hónappal azután, hogy megvásárolta a Time magazint, most 190 millió dollárért adja el a Benioff házaspárnak. A megállapodás tényét vasárnap este hozták nyilvánosságra az érintettek, és közölték, hogy az adásvétel 30 napon belül lebonyolódik.
A The Wall Street Journal című lap idézte Marc Benioffot, aki azt mondta: "olyan cégbe fektetünk be, amelynek fantasztikus hatása van a világra és amely egyúttal hihetetlenül erős üzleti vállalkozás is". A leendő tulajdonos optimista a Time példányszámát és bővülő videószolgáltatását illetően is.
A Benioff házaspár közölte: nem kíván további médiumokat vásárolni, és a Time magazin napi szerkesztőségi munkájában sem vesz majd részt.
Trend
Elemzők megjegyzik: Benioffék nem az elsők, akik a számítástechnika világából a hagyományos sajtó világában keresnek beruházási lehetőséget. 2013-ban Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója megvásárolta a The Washington Post című napilapot, tavaly pedig Laurene Powell Jobs, a 2011-ben elhunyt Apple-társalapító, Steve Jobs özvegye vásárolt többségi részesedést az Atlantic magazinban.
"Az a közös mindannyiukban, hogy hisznek az újságírásban" - fogalmazott a The Wall Street Journalnak Robin Steinberg médiaelemző, a Time eladásának hírére reagálva.
(MTI)
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!