Támadják Kossuth-díja miatt Nagy Ferót

Támadják Kossuth-díja miatt Nagy Ferót
Nagy Feró augusztus 20-án végre átvehette a márciusban neki ítélt Kossuth-díjat. Sokan vele együtt örülnek, de akadnak olyanok is, akik szerint nem járt volna neki ez az elismerés.

A 75 éves zenészlegenda most tudja csak igazán felfogni, hogy neki ítélték oda a hatalmas elismerést - írja a Borsonline.

– Egyelőre még a konyhában van, mert nem tudunk betelni a látványával, de természetesen a stúdiómban lesz a végső helye, a többi számomra fontos ereklye mellett.

A Beatrice frontemberének márciusban is rengetegen gratuláltak, és most is sokan örültek vele együtt.

– Rendkívül megtisztelő számomra ez a díj. Szombaton a Tabánban volt koncertünk, megragadtam az alkalmat és a színpadon is megköszöntem az elismerést. Nagyon jó érzés volt, mert óriási tapsot és üdvrivalgást váltott ki az emberekből. Persze tudom, hogy vannak, akik nem ebbe a körbe tartoznak, és sírnak a Kossuth-díjam miatt, de nekik az a dolguk, hogy nyüszítsenek – jelentette ki.

Feró már megtanulta, hogy nem kell a negatív véleményekkel foglalkozni, lepereg róla minden rosszindulatú megjegyzés.

Ha egy „senkiházi”, sikertelen személy mondja, engem nem érdekel. Ha mindezt egy igazán híres, és olyan ember kérdőjelezné meg, aki letett valamit az asztalra, lehet, hogy meghallgatnám, és elgondolkodnék azon, igaza lehet-e. Engem inkább politikai jellegű támadások érnek miatta, de meg sem hallom. Mindenkinek csak annyit tudok üzenni: Tessék utánam csinálni, írni kell 40-50 jó nótát, és más is megkaphatja. Hálát adok az Úristennek, hogy ezt elintézte nekem – zárta Feró.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Nagy Feró