TV piaci körkép 2022. IV. negyedév

TV piaci körkép  2022. IV. negyedév
A Nielsen Közönségmérés adatai alapján 2022 negyedik negyedévében naponta átlagosan 5 óra 4 percet töltöttünk a tévékészülékek előtt: mintegy 10 perccel kevesebbet, mint 2021 végén, valamint 11 perccel kevesebbet, mint 2020 utolsó negyedében. A műsorfogyasztásunk közel felét TV fikciók, mozifilmek és szórakoztató műsorok nézésére fordítottuk, további egynegyedét pedig a leginkább reklámokból, műsorajánlókból, árubemutatókból álló „egyéb tartalmakra”. Naponta átlagosan 146 db reklámfilmmel találkoztunk, ami időben 37 percnyi reklám nézést jelentett.

A teljes, 4 évnél idősebb népesség tagjai 2022 negyedik negyedévében naponta átlagosan 5 óra 4 percet tévéztek, mintegy 10 perccel kevesebbet, mint egy évvel korábban. A 4-17 évesek naponta átlagosan 2 óra 55 percet, szinte ugyanannyit, mint 2020-ban, és 9 perccel kevesebbet, mint 2021 végén. A 18-49 évesek átlagosan napi 4 órát töltöttek a képernyő előtt, ami 5 perces csökkenést jelent 2021-hez képest, és 11 perccel kevesebb, mint 2020-ban. Az 50 év feletti korosztály esetében látható a legnagyobb mértékű csökkenés: 2022 utolsó negyedében 6 óra 52 percet tévéztek egy átlagos napon: 17 perccel kevesebbet, mint egy évvel korábban, és 24 perccel kevesebbet, mint 2020-ban.

Az elért nézők száma – akik egy átlagos napon legalább egy percet tévéztek – 6,25 millió volt 2022 negyedik negyedében, ami 139 ezerrel kevesebb, mint 2021-ben. Aki a tévénézés mellett döntött, naponta átlagosan 6 óra 55 percet töltött a képernyő előtt, ami 9 perces csökkenést jelent 2021-hez képest.

A napi átlagos tévénézési idő életkor és iskolázottság szerint meglehetősen széles skálán mozgott: 2022. október – december közötti időszakban a szokásos trendeknek megfelelően a 15-29 éves korosztály tévézett a legkevesebbet – átlagosan 2 óra 33 percet, ami 12 perccel kevesebb, mint tavaly, a legintenzívebb tévénézők pedig jellemzően a 60 év felettiek, ahol egy fő naponta átlagosan 7 óra 40 percet töltött a képernyők előtt, amely 24 perces csökkenést jelent 2021-hez képest. Iskolázottság szempontjából a diplomások tévénézési ideje volt a legalacsonyabb: 4 óra 25 perc, amely 8 perccel kevesebb, mint egy évvel korábban. Nemek tekintetében közelített a két érték 2021-hez képest: a hölgyek 5 óra 13 percet tévéztek, míg a férfiak 4 óra 54 percet tévéztek, de amíg a hölgyek esetében 16 perces csökkenésről beszélhetünk, addig a férfiak esetében mindössze 2 perccel mérséklődött a tévénézési idő.

Az időeltolásos tévénézésre (Time-shifted Viewing, TSV) alkalmas készülékek, eszközök egyre inkább elterjednek, de továbbra is az a jellemző, hogy a tévéműsorokat a sugárzással egy időben tekintjük meg, míg a rögzített műsorok késletetett visszanézése, más szóval az időeltolásos tévézés aránya évek óta stabilnak mondható. 2022 negyedik negyedéve során a teljes népesség a napi tévénézéssel töltött idejének 1,9%-át, átlagosan 6 percet fordított időben eltolt televíziós tartalom fogyasztására (sugárzástól számított 7 napon belül). A TSV aránya a 4-17 és a 18-49 éveseknél volt a legmagasabb: az átlagos napi tévénézési idejükhöz 2,1% illetve 2,3%-ot tett hozzá a késleltetett, sugárzással nem egyidejű tévés tartalom fogyasztása, míg az 50 felettieknél ez az arány csupán 1,6% volt.

A Nielsen adatbázisában 2019 áprilisa óta elérhetők a panelháztartásokhoz érkező és ott regisztráltan tévét néző vendégek nézési adatai életkor és nemek szerinti bontásban – kiegészítve ezzel a paneltagokból álló alapcélcsoportok tévénézési adatát. 2022 negyedik negyedévének adatai alapján a vendégek átlagosan közel 2 percet tettek hozzá a napi átlagos tévénézési időhöz, ami megfelel a korábbi negyedévekben mért értékeknek. A 4-17 évesek esetében az átlagnál nagyobb arányú volt a vendégnézés: az ugyanilyen korú vendégek 4,6 perccel egészítették ki az alapcélcsoport napi átlagos tévénézési idejét, a 18-49 éveseknél 1,6 percet, az 50 felettieknél pedig alig 1 percet tettek hozzá a vendégek a nézési időhöz.

Tematikus csatornák közönsége a 4 évnél idősebb népesség körében

A tévénézésre szánt időnk 37,2%-át fordítottuk a sokféle nézői igényt kielégítő, és legtöbb csatornát (24 db a sorozat csatornák nélkül, a vizsgált 108 csatornából - 2022. negyedik negyedévi állapot szerint) magában foglaló „általános szórakoztató” csatorna csoportra, mely naponta átlagosan 4,8 millió nézőt ért el, és egy átlagos néző 3 óra 21 percet töltött el ezeken a csatornákon . A műsoridejük legalább felében különböző sorozatokat kínáló „sorozat csatornák” a tévénézési idő közel 9%-át képviselték, és naponta átlagosan 2 millió nézőt értek el, akik átlagosan 1 óra 52 percet szántak a nézésükre.

Hasonló arányt képviseltek a filmcsatornák is: a napi tévénézési idő 10,1%-át fedték le, naponta átlagosan 2,6 millió nézőhöz jutottak el, és egy néző átlagosan 1 óra 40 percet töltött el velük.

A hírcsatornák együttesen 8%-os közönségarányt mondhattak magukénak, amely lényegében megfelel az egy évvel korábbi értéknek (7,7%). Napi átlagos elérésük 2,24 millió fő volt, ami enyhén alacsonyabb 2021-hez képest (2,3 millió), ugyanakkor az elért nézők naponta átlagosan 3 perccel több időt - 1 óra 34 percet - szántak a hírcsatornák műsoraira.

A teljes népességen belül a gyerekcsatornák a tévénézési idő 4,5%-át tették ki 2022 utolsó negyedében, napi elérésük a 2021-ben mért 1,35 millióról 1,15 millió főre mérséklődött, ugyanakkor az elért nézők naponta átlagosan 1 perccel többet, 1 óra 41 percet fordítottak rájuk. Érdemes hozzátennünk, hogy a 4-17 évesek körében a tévénézési idő közel harmadát (29%-át) képviselték a gyerekcsatornák, naponta 379 ezer gyermeket értek el legalább 1 percre, és egy elért gyermek 2 óra 41 percet töltött el a nézésükkel.

A sportcsatornák közönségaránya 5,7% volt 2022 negyedik negyedében (férfiak esetében a tévénézési idő 9%-át tette ki), amely 1,9 százalékponttal magasabb, mit egy évvel korábban. Naponta átlagosan 1,62 millió nézőt értek el, ami 172 ezerrel több, mint 2021 végén, és egy elért néző 14 perccel többet, naponta átlagosan 1 óra 23 percet szánt rájuk. A sportcsatornák iránti megnövekedett érdeklődés feltehetően a rendhagyó módon év végén, az adventi időszakban megrendezett katari Labdarúgó VB-nek volt köszönhető.

Az ismeretterjesztő csatornák 6,2%-ot, az életmód csatornák 3,4%-ot, a zenecsatornák pedig 1,1%-ot képviseltek a tévénézési időből, ami mindhárom kategória esetében 2-3 százalékpontos csökkenést jelent 2021 utolsó negyedévéhez képest.

Az „Egyéb” gyűjtőkategória magában foglalja a külföldi csatornák mellett a videójáték (pl. XBOX, Playstation) használatot, a tévékészülékhez csatlakoztatott asztali számítógép, laptop, tablet vagy okostelefon használatot, tévékészülék USB portján keresztül történő tartalomfogyasztást, SmartTV funkciókat, vagy éppen a különböző előfizetéses streaming szolgáltatások igénybevételét is. Ez a kategória a teljes, 4 évnél idősebb, tévés háztartásban élő lakosság tévénézési idejének 14,9%-át képviselte 2022 utolsó három hónapjában, ami másfél százalékpontos növekedést jelent 2021-hez képest. Naponta átlagosan 4,86 millió néző töltött el legalább 1 percet az egyéb tartalmak megtekintésével, amely mintegy 105 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor egy elért néző átlagosan 1 óra 19 percet fordított az ezen kategóriában foglalt tartalmakra, amely 7 perccel több, mint egy évvel korábban. Fontos megjegyeznünk, hogy ezek az értékek, arányok az egyes korosztályok, illetve nemek tekintetében jelentős mértékben is eltérhetnek, eltolódhatnak. Érdemes megemlíteni, hogy a 18 év alattiak esetében az Egyéb kategória tévénézési időből való részesedése 37,6% volt (2021-ben 31,8%), ami azt is jelenti, hogy a gyerekek lényegesen több időt fordítottak az egyéb tartalmakra, mint a gyerekcsatornákra 2022 utolsó negyedévében.

További adatok a grafikus iPort riportunkban elérhetők.

Műsorfogyasztás a 4 évnél idősebb népesség körében

A sugárzási időből és műsorfogyasztásból való részesedések az egyes műsortípusok esetében eltérően, de a szokásos trendek szerint alakultak a Nielsen Közönségmérés Kft. által a vizsgált időszakban műsorszinten mért csatornák körében.

A többségében sorozatokat magában foglaló, „nem zenés fikció” kategóriájába sorolt műsorok a teljes műsorkínálat 27,5%-át képviselték, míg a műsorfogyasztási időnkből 21,2%-ban részesedtek.

A mozifilmek a műsoridőből 11,5%-ban részesedtek, míg a szórakoztató műsorok aránya valamivel kisebb, 9,4% volt, ugyanakkor a műsorfogyasztásból a filmek ezúttal is magasabb arányt – 15,5%-ot képviseltek, míg a szórakoztató műsorok 12,1%-ot mondhattak magukénak.

A „hírek, aktuálpolitika, gazdaság” tematikába tartozó műsoroknál – a hírcsatornákhoz hasonlóan – ezúttal nem volt markánsan kiérezhető a háború és az ezzel kapcsolatos gazdasági, politikai események iránti fokozottabb érdeklődés. A hírműsorok a szokásos trendeknek megfelelően viszonylag csekély, 2,7%-ot tettek ki a műsoridőből, a műsorfogyasztási időből ennek több mint négyszeresét – 11,4%-ot – szántunk a hírműsorokra, amely csupán 0,6 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban (10,8%), és így a hírműsorok álltak az ötödik helyen a műsorfogyasztásban. A kissé könnyedebb „információ” kategória a hírekéhez hasonló arányt, 2,5%-ot képviselt a műsoridőből, míg a fogyasztásban ennek alig kétszeresét, 4,3%-át képviselte.

A sportműsorok a sugárzási időből 7,4%-ot fedtek le, míg a műsorfogyasztásból 6,4%-ot mondhattak magukénak: ez közel 2 százalékponttal nagyobb 2021 végéhez képest (4,6%), amely – ahogy azt a sportcsatornák esetében is megjegyeztük – feltehetően az év végén megrendezett Labdarúgó VB iránti nagy érdeklődésnek volt köszönhető.

A nagyrészt kereskedelmi reklámokat és műsorajánlókat tömörítő „Egyéb” kategória stabilan a műsoridő egynegyedét tette ki, és a műsorfogyasztásunk egyötödét ezen tartalmak megtekintésével töltöttük (21%). Ily módon ez volt a második legtöbbet sugárzott és fogyasztott műsorkategória a TV fikciók/sorozatok után, megelőzve minden más műfajt: mozifilmeket, hírműsorokat, szórakoztató műsorokat, ismeretterjesztőket stb. A TV fikciók, a filmek, a szórakoztató, hír- és sportműsorok ezen kategóriával kiegészülve együttesen a műsorfogyasztás 87,5%-át fedték le 2022 negyedik negyedévében. A fennmaradó 12,4%-on osztoztak az információs, az ismeretterjesztő és a zenei műsorok.

Az ismeretterjesztő műsorok sugárzási időből való részesedése a szokásos trendekhez illeszkedve 9,7% volt, ami nagyságrendileg megegyezik a szórakoztató műsorok, vagy akár a TV-ben sugárzott mozifilmek arányával, de a fogyasztási arányuk a sugárzási arány kevesebb mint fele, vagyis 4,7% volt.

Természetesen, ahogy a tematikus csatornáknál, úgy a különböző műsortípusok fogyasztásának megoszlásánál is jelentős eltérések, eltolódások lehetnek az egyes korcsoportok, illetve nemek tekintetében! További adatok a grafikus iPort riportunkban elérhetők.

Reklámok világa

A sugárzott reklámok napi átlagos száma 2022 utolsó negyedévében mérsékelten kevesebb volt a korábbi évekhez képest: 2022. október 1 – december 31. között naponta átlagosan 43 503 db reklámfilm került adásba a Nielsen által szpot szinten vizsgált csatornákon, amely mintegy 1 725 db reklámfilmmel kevesebb 2021 ugyanezen időszakához képest, továbbá 631 db reklámmal volt kevesebb, mint 2020-ban, a Covid járvány második hullámának lecsengését követően. Ez egyben azt is mutatja, hogy a Covid okozta első sokk után 2020 végére a tévés reklámpiac vissza tudott térni a szokásos trendhez.

Egy fő naponta átlagosan 37 percnyi tévéreklámot látott 2022 negyedik negyedévében, ami napi 146 db reklámfilmnek felelt meg. Ez 7 db reklámfilmmel, időt tekintve pedig 3 perccel kevesebb, mint 2021 azonos időszakában, de 2020-hoz képest is 2 perces csökkenést és kettővel kevesebb megtekintett reklámfilmet jelentett.

A reklámfilmek által naponta elért nézők átlagos száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat: 2022 utolsó negyedében 5,68 millió nézőt értek el legalább egyszer a 4 évnél idősebb, tévével rendelkező háztartásban élők körében, amely 196 ezerrel kevesebb, mint 2021-ben, és 408 ezerrel kevesebb, mint 2 évvel korábban. A teljes, össz-tévépiaci GRP értéke idén 891 ezer volt, ami 66,5 ezerrel kevesebb, mint 2021 végén, és 2020-hoz képest is 43,8 ezerrel maradt alul.

A 2022 negyedik negyedéves, teljes népességre vonatkozó összes GRP alapján a különböző termékosztályok nézettség, más néven bruttó kontaktusszám (GRP) szerinti hirdetési rangsorában a „Megfázás, influenza elleni készítmények” termékosztálya áll az első helyen, ezt követik az „Egyéb kereskedelem” valamint a ”Vitamin, vitaminital” termékosztályának televíziós hirdetései.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: tv, Nielsen