TV piaci körkép 2022. I. negyedév

TV piaci körkép 2022. I. negyedév
A Nielsen Közönségmérés adatai alapján 2022 első negyedévében naponta átlagosan 5 óra 22 percet töltöttünk a tévékészülékek előtt: 10 perccel többet, mint egy évvel korábban, melyben az orosz-ukrán háború és a választások izgalma is szerepet játszhatott. A műsorfogyasztásunk felét TV fikciók (többségében sorozatok), mozifilmek és szórakoztató műsorok nézésére fordítottuk, miközben nőtt a hírműsorokra szánt idő. Naponta átlagosan 145 db reklámfilmmel találkoztunk, ami időben 37 percnyi reklám nézést jelentett.

A teljes, 4 évnél idősebb népesség tagjai naponta átlagosan 5 óra 22 percet tévéztek, ami 10 perccel több 2021 első negyedévéhez képest. A 4-17 évesek 8 perccel növelték napi átlagos tévénézési idejüket, a 18-49 éveseknél 6 perces, míg az 50 év felettieknél 12 perces növekmény realizálódott. Míg az elmúlt két év során elsősorban a Covid miatti „bezárkózásnak” tudhattuk be a tévénézési idő növekedését, addig az idei első negyedévben sokkal inkább a háborús események, illetve a választások izgalmai tartották a nézőket a képernyők előtt. Az elért nézők száma – akik egy átlagos napon legalább egy percet tévéztek – a tavalyi 6,44 millióról 6,37 millióra mérséklődött az idei első negyedévben, ugyanakkor aki a tévénézés mellett döntött, naponta átlagosan 7 óra 12 percet el is töltött a képernyő előtt, ami 14 perccel több mint egy évvel korábban.

A napi átlagos tévénézési idő életkor és iskolázottság szerint meglehetősen széles skálán mozgott: 2022. január - március időszakban ezúttal is a 15-29 éves korosztály tévézett a legkevesebbet – átlagosan 2 óra 43 percet, míg a legintenzívebb tévénézők jellemzően a 60 év felettiek voltak, ahol egy fő naponta átlagosan több mint 8 órát töltött a képernyők előtt. Iskolázottság szempontjából az általános trendeknek megfelelően a diplomások tévéztek a legkevesebbet – 4 óra 42 percet – amely 9 perccel több, mint egy évvel korábban, és 28 perccel haladja meg a 2020-as értéket. Nemek tekintetében ezúttal is a hölgyek tévéztek az átlagnál többet: 5 óra 40 percet töltöttek a képernyők előtt, ami 37 perccel haladja meg a férfiak tévénézési idejét, ugyanakkor az átlagos nézett idő 10 perces növekménye egyenletesen oszlott meg a két nem között.

Az időeltolásos tévénézésre (Time-shifted Viewing, TSV) alkalmas készülékek, eszközök egyre inkább elterjednek, de jellemzően továbbra is a sugárzással egy időben szeretünk tévézni, míg az időeltolásos tévézés aránya évek óta stabilnak mondható. A teljes népesség a napi tévénézéssel töltött idejének 1,9%-át, átlagosan 6 percet fordított időben eltolt televíziós tartalom fogyasztására (sugárzástól számított 7 napon belül) 2022 első negyedévében. A TSV aránya a 4-17 éveseknél volt a legmagasabb: az átlagos napi tévénézési idejükhöz 2,9%-ot tett hozzá, de a 18-49 éveseknél is hasonló arányt, 2,5%-ot, míg az 50 felettieknél 1,5%-ot képviselt a késleltetett, sugárzással nem egyidejű tévés tartalom fogyasztása.

A Nielsen adatbázisában 2019 áprilisa óta elérhetők a panelháztartásokhoz érkező és ott regisztráltan tévét néző vendégek nézési adatait is – kiegészítve ezzel a paneltagokból álló alapcélcsoportok tévénézési adatát. 2022 első negyedévének adatai alapján a vendégek átlagosan 2 percet tettek hozzá a napi átlagos tévénézési időhöz, ami megfelel a korábbi negyedévekben mért értékeknek. A 4-17 évesek esetében az átlagnál nagyobb arányú volt a vendégnézés: az ugyanilyen korú vendégek 5 perccel egészítették ki az alapcélcsoport napi átlagos tévénézési idejét.

Tematikus csatornák közönsége a 4 évnél idősebb népesség körében

tévénézésre szánt időnk 37,8%-át fordítottuk a sokféle nézői igényt kielégítő, és legtöbb csatornát (23 db a sorozat csatornák nélkül, a vizsgált 118 csatornából) magában foglaló „általános szórakoztató” csatorna csoportra, mely naponta átlagosan 5,02 millió nézőt ért el, és egy átlagos néző 3 óra 28 percet töltött el ezeken a csatornákon. A műsoridejük legalább felében különböző sorozatokat kínáló „sorozat csatornák” a tévénézési idő 9 százalékát képviselték, és naponta átlagosan 2,1 millió nézőt értek el, akik átlagosan 1 óra 57 percet szántak a nézésükre.

filmcsatornák a napi tévénézési idő 10,5 százalékát fedték le, naponta átlagosan 2,76 millió nézőhöz jutottak el, és az egy nézőre jutó idő 1 óra 44 perc volt.

hírcsatornák esetében érezhető a háború és a választások hatása: együttesen 8,6%-os közönségarányt mondhattak magukénak, ami 0,9 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Napi átlagos elérésük 2,45 millió fő volt, ami enyhén magasabb tavalyhoz képest (2,4 millió), és az elért nézők naponta átlagosan 1 óra 36 percet szántak a hírcsatornák műsoraira, ami 9 perccel több, mint egy évvel korábban.

gyerekcsatornák a tévénézési idő 4,6%-át tették ki, napi elérésük a tavaly mért 1,36 millióról 1,23 millió főre mérséklődött, ugyanakkor az elért nézők naponta átlagosan 1 óra 42 percet fordítottak rájuk, ami 6 perccel több, mint 1 évvel korábban.

sportcsatornák közönségaránya 3,8% volt az év első negyedében, amely enyhén – 0,3 százalékponttal – magasabb tavalyhoz képest. Naponta átlagosan közel másfél millió nézőt értek el, és egy átlagos néző 1 óra 9 percet szánt rájuk, 3 perccel többet, mint egy évvel korábban.

Az „Egyéb” gyűjtőkategória a teljes, 4 évnél idősebb, tévés háztartásban élő lakosság tévénézési idejének 13,7%-át képviselte 2022 első három hónapjában, ami 0,9 százalékpontos növekedést jelent 2021-hez képest. Ezen kategória magában foglalja a külföldi csatornák mellett a videójáték (pl. XBOX, Playstation) használatot, a tévékészülékhez csatlakoztatott asztali számítógép, laptop, tablet vagy okostelefon használatot, tévékészülék USB portján keresztül történő tartalomfogyasztást, SmartTV funkciókat, vagy éppen a különböző előfizetéses streaming szolgáltatások igénybevételét is. Naponta átlagosan közel 5 millió fő töltött el legalább 1 percet ezen kategória tartalmának megtekintésével: ez pedig mintegy 306 ezerrel több nézőt jelent, mint egy évvel korábban. Egy elért néző átlagosan 1 óra 15 percet fordított ezekre a tartalmakra, amely mindössze 1 perccel több, mint 2021 első negyedében. Fontos megjegyeznünk, hogy ezek az értékek, arányok az egyes korosztályok, illetve nemek tekintetében akár jelentős mértékben is eltérhetnek, eltolódhatnak: a 18 év alattiak esetében például az Egyéb kategória tévénézési időből való részesedése 25,8%-ról 34,5%-ra nőtt tavalyhoz képest, tehát ez a korcsoport a tévénézési idejének harmadát erre fordította 2022 első 3 hónapjában.

Műsorfogyasztás a 4 évnél idősebb népesség körében

A sugárzási időből és műsorfogyasztásból való részesedések az egyes műsortípusok esetében eltérően, de a szokásos trendek szerint alakultak.

többségében sorozatokat magában foglaló, „nem zenés fikció” kategóriájába sorolt műsorok a teljes műsorkínálat 28,5%-át képviselték, míg a műsorfogyasztási időnkből 25,9%-ban részesedtek.

A vizsgált időszakban a mozifilmek műsoridőből való részesedése 10,4% volt, míg a szórakoztató műsoroké is közel ugyanennyi (9,7%) volt, ugyanakkor a műsorfogyasztásból a filmek ezúttal is magasabb arányt – 14,6%-ot képviseltek, míg a szórakoztató műsorok 10%-ot mondhattak magukénak. E három kategória együttesen a műsorfogyasztás felét fedte le az idei első negyedévben.

A „hírek, aktuálpolitika, gazdaság” tematikába tartozó műsoroknál – a csatornákhoz hasonlóan - szintén érezhető volt a háború és a választások eseményeinek hatása: míg ezek a műsorok a szokásos trendeknek megfelelően 3,8%-ot tettek ki a műsoridőből, addig a tévénézési időnkből jóval többet – 12,4%-ot – szántunk a hírműsorokra, amely mintegy másfél százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban.

A sportműsorok a sugárzási időből 5,9%-ban részesedtek, míg a műsorfogyasztás 3,8%-át képviselték.

Az ismeretterjesztő műsorok sugárzási időből való részesedése a szokásos trendekhez illeszkedve 10,1% volt, ami lényegében megegyezik a TV-ben sugárzott mozifilmek, illetve a szórakoztató műsorok arányával, míg a fogyasztási arányuk ennek éppen a fele, vagyis 5% volt.

A nagyrészt kereskedelmi reklámokat és műsorajánlókat tömörítő „Egyéb” kategória stabilan a műsoridő közel egynegyedét képviselte, és a műsorfogyasztásunk minden ötödik percét ezen tartalmak megtekintésével töltöttük (21%), és ily módon ez a második legtöbbet fogyasztott műsorkategória a TV fikciók/sorozatok után, megelőzve minden más műfajt: mozifilmeket, hírműsorokat, szórakoztató műsorokat, ismeretterjesztőket, stb.

Természetesen - ahogy a tematikus csatornáknál is említettük - a különböző műsortípusok fogyasztásának megoszlásánál is jelentős eltérések, eltolódások lehetnek az egyes korcsoportok, illetve nemek tekintetében! További adatok a grafikus iPort riportunkban elérhetők.

Jelentősen nőtt a sugárzott reklámok száma

A sugárzott reklámok száma az utóbbi években dinamikusan növekedett, de ez a trend 2022 első negyedében megtorpanni látszik. 2022. január 1 – március 31. között naponta átlagosan 40 150 db reklámfilm került adásba a Nielsen által szpot szinten vizsgált csatornákon, amely mintegy 1 131 db reklámfilmmel kevesebb 2021 ugyanezen időszakához képest, ugyanakkor 2 446 db reklámmal több, mint 2 évvel korábban.

Egy fő naponta átlagosan 37 percnyi tévéreklámot látott 2022 első negyedévében, ami napi 145 db reklámfilmnek felelt meg. Ez 3 db reklámfilmmel több, az időt tekintve viszont ugyanannyi, mint 2021 azonos időszakában, 2020-hoz képest pedig 1 perces növekedést és +10 megtekintett reklámfilmet jelentett.

A reklámfilmek által naponta elért nézők átlagos száma továbbra is enyhén csökkenő tendenciát mutat: 2022 első negyedében 5,821 millió nézőt értek el legalább egyszer a 4 évnél idősebb, tévével rendelkező háztartásban élők körében, amely mintegy 73 ezerrel kevesebb, mint 2021-ben, és 323 ezerrel kevesebb, mint 2 évvel korábban. Ugyanakkor a teljes, össz-tévépiaci GRP értéke tovább nőtt: a tavalyi 871 ezerről 886 ezerre nőtt (2020-ban 851 ezer volt).

A különböző termékosztályok nézettség (GRP) szerinti hirdetési rangsorát egyértelműen az egészség/egészségmegőrzés témakör uralta: „Megfázás és influenza elleni készítmények”, a „Vitamin, vitaminital” és az „Élelmiszerkereskedelem” termékosztálya áll az első 3 helyen, őket követik az ”Egyéb gyógyhatású készítmények” valamint a „Fájdalomcsillapító/nyugtató” termékosztályának televíziós hirdetései a 2022 első negyedéves, teljes népességre vonatkozó összes GRP alapján.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!