Survivor - Újabb kieső, már csak négyen maradtak a Karagatan törzsben

Survivor - Újabb kieső, már csak négyen maradtak a Karagatan törzsben
A Karagatan törzs ismét Törzsi tanácsot tartott. Gergő hiába adta szavát Vivinek, mégis Dórára tette voksát, így neki kellett távoznia. Eközben a Buhawiban Anett, Tomi és Zsombor lehetőséget kap egy alapos tisztálkodásra, ami jó alkalom arra, hogy megerősítsék szövetségüket, ezt azonban a többiek nem nézik jó szemmel. A következő adásban pedig sor kerül a Jarakay első Törzsi tanácsára, Zera és Simi is célpontnak érzi magát, vajon Viki ki mellé áll majd?

„Gergő szavazata fájt a legjobban” – Makra Vivien felháborodva fogadta a Törzsi Tanács eredményét

A Karagatan a Survivor második védettségi játékát is elvesztette, így ismét Törzsi Tanácsot kellett tartaniuk. Bár Bodnár Gergő megígérte Makra Viviennek, hogy ugyanarra szavaznak majd, a papírra mégis egy olyan személy nevét írta fel, akire a lány egyáltalán nem számított.

 

„Evidens, hogy nekünk kellett menni” – Zsombor szerint egyértelműen járt neki a meglepetés program

A Buhawi túlélőinek meg kellett szavazniuk, hogy ki tett a legtöbbet a törzsükért a Survivor indulása óta, a nyertes pedig egy különleges kiváltságban részesült, amit két társával is megoszthatott. Pusztai Zsombor úgy érezte, nem volt kérdés, hogy neki is járt ez a kiruccanás.

 

„Nem tudom elfogadni, ha valaki szembe köp engem” – Vivi hatalmasat csalódott Gergőben

Miután Bodnár Gergő hazudott Makra Viviennek a szavazatáról, a lány egyáltalán nem akart vele beszélni. Annyira megingott a férfiba vetett hite, hogy el is sírta magát a táboruk közepén. Gergő hiába próbálta megbeszélni a dolgot, Vivi hajthatatlan volt.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Survivor, RTL, média