Survivor – Erre senki nem számított, Gergőnek kellett távoznia a Buhawiból

Survivor – Erre senki nem számított, Gergőnek kellett távoznia a Buhawiból
A tagcserét követően Vivi szavazatán múlt, kinek ér véget a Survivor. A Törzsi Tanácsra menet szinte mindenki Zsombor kiesésére számított, hisz a lány látszólag régi csapattársai felé húzott. Azonban ez csak álca volt, nem hunyt szemet Gergő korábbi árulásán és csak a bosszúra várt.

„Miért kellett mindenki előtt beleállni a Zerába?” – így fogadta a Jarakay Wendyt

A tagcsere után Wendy Perez nagyon izgult, hogyan fogadja majd a Jarakay. A törzs férfi tagjai kimondottan örültek az érkezésének, a női túlélők viszont már kevésbé voltak barátságosak vele. Albert Zera Erika és Kiss Viki továbbra is kétségbe vonták a lány őszinteségét, és azonnal felhozták a régi sérelmeiket vele kapcsolatban.

 

„Egoista, nőgyűlölő paraszt vagy!” – Gergő és Zsombor egymásnak feszültek a Törzsi Tanácson

A Buhawi Törzsi Tanácsán Bodnár Gergő, Németh Olivér és Pusztai Zsombor között kemény vita robbant ki. Zsombor beleállt a két ex-karagatanos játékosba, állítva, hogy korábban azt akarták, hódoljon be nekik. Olivér és Gergő viszont nem hagyták szó nélkül a dolgot.

 

„Most jött el a bosszú pillanata” – nem várt fordulat sokkolta a túlélőket a Törzsi Tanácson

A tagcsere után egyértelművé vált a Buhawi számára, hogy a Törzsi Tanácson Makra Vivi szavazata dönti el, hogy ki megy haza. Úgy tűnt, hogy a lány korábban megújította szövetségét Bodnár Gergővel, ezért a fiút nagyon meglepte, hogy 4 szavazatot kapott, így neki kellett távozni a játékból. Gergő kiesése hidegzuhanyként érte Czupek Nórát is, aki sírva borult távozó szerelme nyakába.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Survivor, RTL, média