Survivor – A Zsákmányszerzés végére mindhárom törzsben elszabadultak az indulatok

Survivor – A Zsákmányszerzés végére mindhárom törzsben elszabadultak az indulatok
A mai Zsákmányszerzés során a Jarakay törzs tagjai egymásnak feszültek, míg a Karagatan törzsben a taktikai döntésekből fakadtak viták. A Buhawi törzsben pedig Zsombor rendesen beleállt Nórába és Wendybe.

Szabályszegés miatt bukta el egy törzs a Survivor zsákmányszerzését

A Survivor második zsákmányszerző játékán a Jarakay törzs mindent megtett, hogy megelőzze a végig vezető Karagatant, azonban egy súlyos hibát vétettek. Figyelmen kívül hagyták a hordóra vonatkozó szabályt, így hiába értek célba, csúfos vereséget szenvedtek.

 

Zera úgy érezte, nem szólhatott bele a taktikába: Nem csak azt kell meghallgatni, aki hangosabb

A Jarakay törzs csalódottan kereste a válaszokat a zsákmányszerzésen elszenvedett vereségükre. Míg Bojnár Attila azt sérelmezte, hogy Simon Attila szavai alapján az ő taktikája volt a hibás, addig Albert Erika Zera szerint mások egyáltalán nem kaptak beleszólást a stratégia kialakításába.

 

„Ez nagyon nagy genyóság” – Jani nem értett egyet törzse döntésével

A Karagatan nyerte a Survivor második zsákmányszerző játékát, így kiválaszthatták, hogy melyik törzs készleteit veszik el, vagy adják tovább. A kékek stratégiai szempontok alapján a törzs érdekeit tartották szem előtt, azonban Kiss János nem tudott azonosulni a döntéssel.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Survivor, média, RTL