
Rúzsa Magdi hosszú időt töltött kismamaként kórházban: az énekesnő két kisfiúval és egy kislánnyal volt várandós, az orvosok szerint komoly veszélynek volt kitéve állapota miatt, ezért huzamosabb időn keresztül megfigyelték - írja a femcafe.hu. Február elején adott életet a gyermekeinek, Kevének, Zalánnak és Lujzának, akik teljessé teszik az életét, ám nem tagadja azt sem, hogy olykor nem várt nehézségekbe ütközik. Az egész család segítségére szükség van, hiszen egyedül képtelen lenne ellátni a feladatokat. „Nagyon kemény. Ez nem az az állapot, amit egyedül lehet csinálni (…) Az unokahúgom itt van nálunk állandóan, egyik nap az egyik nagymama főz, a másik nap a másik nagymama, és mindig itt van mellettünk valaki, mert három kézre szükség van. Szóval ez a része nagyon nem egyszerű” – árulta el korábban Magdi, aki nemrég őszintén beszélt a szülés nehézségeiről is. Részletek a galériában!
„Az ember azt gondolta, biztos csak a filmekben van így, hogy ennyire átrendeződik az élete, és már semmi más nem számít, csak hogy ők jól legyenek. Nagyon szerettem a várandósságomat, tele voltam érzésekkel” – mesélte a HOT magazinnak az énekesnő, akiben persze aggodalom is volt, hiszen előfordulhattak volna komplikációk. A teljes cikk itt folytatódik.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!