Rátalált a szerelem a Házasodna a gazda párkeresőire

Rátalált a szerelem a Házasodna a gazda párkeresőire
József gazda és Böbe kapcsolata nehezen indult, de a végére a férfi azt érezte, választottja kiérdemelte a döntését. Anna gazda és Attila lassítani szeretnének az ismerkedésükön, Kevin gazda és Zsuzsi viszont arra jutottak, nem vetnek véget az álomnyaralásuknak. A randisorozatok lezárása egyben az elválást is jelentette Gergő gazda és Kíra számára, de biztosak benne, hogy a távolság nem állhat a szerelmük útjába.

Böbe nem bírta tovább, hogy József gazda csak ábrándozott a testiségről

József gazda először a hatalmas vízesés látványába szédült bele, majd pár perccel később már Böbe karjai között találta magát. Az idilli környezet beindította a gazda fantáziáját, és arról kezdett ábrándozni, vajon milyen lett volna, ha tinikorukban ismerkednek meg választottjával. „Vajon nem haragszik meg, hogy érintést szeretnék?” – árulta el József belső gondolatát, mire Böbe úgy döntött, hogy ne csak beszéljenek róla…

 

Anna gazda és Attila elárulták, mi történt köztük az együtt töltött éjszakán

A görögországi álomnyaralás közelebb hozta Anna gazdát és Attilát egymáshoz. Korfuról visszatérve Nádai Anikónak meséltek.

 

Kevin gazda és Zsuzsi rendhagyó döntést hozott az álomnyaralásuk végén

A hajókázás és snorkelezés után Kevén gazda és Zsuzsi a hajón napozva beszélték meg, hogyan képzelik el közös jövőjüket. Kevin gazda úgy érzi, még nem szerelmes, Zsuzsit pedig nem ijeszti meg a távkapcsolat gondolata. Miután kiértek a szárazföldre, felhívták Nádai Anikót, hogy elmeséljék neki, mire jutottak egymással.

 

Gergő gazda: Szerelmes vagyok Kírába

Gergő gazda filmbe illő romantikus randival kedveskedett Kírának az álomnyaralásuk végén. A lány szégyenlősen vallotta be, hogy számára ez volt az első alkalom, hogy valaki elvitte vacsorázni. A gazda reakcióiból és szavaiból azonban sejteni lehet, hogy ez valószínűleg nem is az utolsó alkalom, amikor ilyen meglepetéssel készül szerelmének.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!