
„Nem mutatkoztál be” – Nagy Zsolt beszólt Rácz Jenőnek
A színész nehezményezte, hogy bár Ákossal már ismerték egymást, Jenő még nem mutatkozott be neki. Hogy hogyan alakult Jenő és Zsolt első találkozása az ominózus mondat után, kiderül a videóból.
Dobos Evelin a saját étele tálalása helyett inkább Nagy Zsoltnak segített
A színésznő önzetlenül szeretett volna segíteni Zsoltnak az utolsó másodpercekben, azonban tettének ő maga itta meg a levét.
Sárközi Ákos és Fördős Zé mindent megettek Rácz Jenő elől?
Gyakran előfordul, hogy a félresikerült fogások a kukában végzik, azonban ezúttal nem ezért ürült ki a tányér. Az egyik versenyző olyan ételt készített, hogy a zsűri alig tudta visszafogni magát, mindent behabzsoltak.
„Ha egy hátrányom lesz, azt Somfai Peti fogja kapni” – Osváth Zsolti bosszút esküdött
Peti az előnye mellé megkapta azt a lehetőséget, hogy hátráltassa egyik versenytársát, ráadásul nem egy, hanem két olyan alapanyaggal is, ami komoly kihívást jelentett volna mindenkinek. Ha kíváncsi vagy, mitől bukott ki ennyire Zsolti, nézd meg a videót!
„Feljött minden, visszanyeltem mindent” – Osváth Zsolti majdnem rosszul lett a konyhában „Nehéz úgy főzni, hogy egy olyan étellel dolgozol, amit gyűlölsz”. A tartalomgyártó dolgát nemcsak a hátráltatásként kapott két extra alapanyag nehezítette meg, de maga a hal is, amiből végül eltávolította a belsőségeket, ami viszont még így sem lett a szíve csücske.
„Úgy nézett ki a hal, mint amit a kamion elütött” – Rácz Jenő kibukott Elek Peti miatt
Peti saját bevallása szerint szereti a rendet, csak nem tudja megteremteni és fenntartani, ami meg is látszott a pultján. A séfek elképedve nézték, ahogy a humorista a halfilével bánt, amit Jenő nem hagyott szó nélkül.
Fördős Zé: Nem merem megkóstolni a halat, mert életveszélyes
A versenyzőknek halas főételt kellett készíteniük, azonban sokan elfeledkeztek egy nagyon fontos lépésről a főzés során. A séfek kiakadtak, a versenyzőknek pedig szembesülniük kellett azzal, hogy komoly kockázatnak tették ki a zsűri tagjait.
„Nem öröm egy versenyből az első nap hazamenni” – újabb játékos távozott a versenyből Xantus Barbara, Hajmásy Péter és Elek Péter álltak a veszélyzónában, valamelyiküknek ugyanis haza kellett mennie. Kissé csalódottan, de hálásan távozott a kieső, mivel állítása szerint már a részvétel is ajándék volt számára.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!