Egy jó vezetőnek egyszerre kell odafigyelnie a saját megérzéseire és a környezete visszajelzéseire. Nincs egyetlen kijelölt út, amelyen végigmenve mindenki eljut a kiteljesedéshez. Mindenki más tapasztalatokon keresztül jut közelebb önmagához. Van azonban két iránytű, amelyek segítenek eligazodni a történések és tapasztalatok sűrűjében. Az egyik belülről, az érzéseken keresztül vezet, míg a másik kívülről, a közeli és fontos emberek visszajelzései révén.
Modern rabszolgaság
Az egészséges ember, ha megfelelő irányban halad, azaz fejlődik, alapvetően jól érzi magát, viszont rosszul, ha téves úton jár, nincs a helyén. Akkor is így van ez, ha az indulás sokszor félelmeken át vezet és a nehézségek leküzdése kezdetben gyötrelmesen nehéz. A fejlődés, önmagunk legyőzése így is mindig jó érzéssel párosul. Csakhogy nem könnyű az érzelmi jelzéseket felismerni, még kevésbé értelmezni. Pedig csak az lehet igazán szabad, aki belülről, önirányított módon tud élni. A rabszolgát kívülről irányítják, mások mondják meg neki, mikor mit kell éreznie, mi a jó és mi a rossz. Mindenki, aki feladta a belülről vezéreltség lehetőségét, és lemondott a saját érzései által küldött jelzések megértéséről, az elveszítette önmagát, a körülményeknek kiszolgáltatott lett, bármennyi biztonságot is kapott érte cserébe. Ez a modern rabszolgaság: az érzelmileg lefojtott, sodródó vagy éppen kívülről irányított létezés. Erre épít a reklámipar, a politika, minden fanatikus vallás, de akár néhány nagyvállalati kultúra is.
Sok sikeres vállalatvezetőnél figyeltem meg, hogy a rövidtávú sikerekért cserébe milyen könnyen áldozták be a saját belső igényeiket, a saját „jó érzéseiket”. Az a vezető, aki mindig azt tarja szem előtt, ami pénzügyileg és racionálisan helyénvaló, és nem mer néha irracionális megoldásokat kipróbálni, kilépni a zárt üzleti gondolkodás zárt sémái közül, hosszú távon nem lehet sikeres. Nagyon nehéz viszont dagadó vitorlák mögött nem a pillanatnyi sebességre gondolni, vagy éppen szélcsendben nem a szelet várni, hanem önmagunkkal, a legénységgel és a hajó állapotával foglalkozni.
Belülről vezetés
Mindennek az alapja persze az, hogy a vezetőnek magának kell kilépnie a racionalitás sémái közül. A kék óceán stratégia, illetve a minőségkeresés pont erről szól. Nem mindig azt teszem, amit éppen a pillanatnyi helyzet megkíván, hanem azt vizsgálom meg, mi zajlik bennem és körülöttem. Paradox aktivitásnak, vagy káosz cselekvésnek is hívhatjuk ezt. Ilyenkor legtöbbször a racionalitással megy szembe az ember: veszély vagy veszteség esetén nem visszavonul, hanem befektet, és előre lép, kockázatot vállal. A sikerek csúcsán nem akar mindent azonnal learatni és túlszárnyalni, hanem megáll, ünnepel és tervez. Nem azonnal reagál a problémákra, hanem kivár és elmélyül, döntésénél nem a legkisebb ellenállás irányába megy előre, hanem az inspirációit követi. Amikor elakad és káoszba kerül, nem lép ki azonnal egy gyors megoldás nyomán a szabadabb zónába, hanem kivár. Befelé figyel, megáll, képes együtt élni a helyzet feszültségével, és elmélyül. Ellenáll a legkézenfekvőbb kitörési lehetőségeknek, az azonnali megoldásokank és kivárja a belső választ a kérdéseire. Nem a sémákat követi, hanem az inspirációit.
Ezt tette például Szepsy István vezető tokaji borász, amikor száraz tokaji borokat kezdett készíteni a természetes édes borokkal szemben. Először mindenki őrültnek gondolta, aztán támadni kezdték, ma pedig ott van a világ ötven legjelentősebb borásza között, és megváltoztatta Tokaj képét a világban.
Gyakorlatilag minden komoly elakadás és probléma mélyén rejlik egy olyan ellentmondás, amely látszólag feloldhatatlan. A fejlődés lehetősége viszont pont ezekben a paradoxonokban, illetve a velük való szembenézésben rejlik. A paradox aktivitás egy látszólag irreális változás elindítása, egy lehetetlennek tűnő helyzet megoldása úgy, hogy megváltoztatok egy eddigi jól működő cselekvési mintát vagy magatartást.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
