
Minden szempontból nagyot fog szólni a Ninja Warrior új évada, melyben Európa legnagyobb, hatezer négyzetméteres akadálypályáján közel 400 mindenre elszánt versenyző igyekszik majd legyőzni ellenfeleit és saját korlátjait.
A 40 országban sikerrel futó műsorban hétköznapi hősök mérik össze erejüket. Céljuk, hogy a játék végére ninjává váljanak. Ehhez azonban minden eléjük kerülő akadályt le kell küzdeniük. Sőt, önmagában még az sem elég, ha valakinek sikerül teljesíteni a döntő akadálypályát, azt követően ugyanis még meg kell másznia a 20 méter magas Mydoriama-t. Aki sikerrel jár, az nem csak a dicsőséget, hanem a 20 millió forintos fődíjat is hazaviheti. A versenyzők között szerepel a két ninja legenda, Gyömrei Máté és Strommer Soma is. De számos új jelölt is versenybe száll a ninja címért.
A versenypályáról már tudni lehet, hogy néhány ismert eleme ismét visszaköszön majd, ilyen például a Nagy fal, a Ninja létra vagy a Pokoli torony. De új elemek és kihívások is várják a versenyzőket és tévénézőket. Újdonság például, hogy a középdöntő versenyzői egymással is harcba szállnak majd a párbaj toronyban.
A műsor minden hétköznap este lesz látható Lékai-Kiss Ramóna, Till Attila és Szujo Zoltán vezetésével.
És hogy kinek sikerül legyőzni a lehetetlent, ki képes kitartani, illetve hogy idén avathatunk-e magyar bajnokot, az október 25-től kiderül.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!