Nincs itt semmi látnivaló, de hallgatni arany

Nincs itt semmi látnivaló, de hallgatni arany
Miben más a rádió élménye a TV, a TikTok és az egyéb social média felületek színes-szagos tartalmaihoz képest? Hogyan élik meg a hallgatók az adásokat? Milyen tapasztalatok érik az embert a műsorvezetői szerepben? Ráskó Eszter humorista a 29. Digital-Media Hungary konferencián humorral tűzdelve mesélt rádiós élményeiről és megéléseiről a hallgatóságnak.

“Nagyon érdekes karrier a humorista, mert az első évet azzal töltöd, hogy megtaláld a saját hangodat például, hogyan tudj beszélni fontos dolgokról, amik esetleg viccesek is meg, amellyel tud azonosulni a közönség. Én nagyon meg voltam elégedve a saját karrieremmel, mert azt éreztem, hogy privilégiumaim vannak. Azt csinálom, amit szeretek, ráadásul kedves emberekkel találkozom, akik szórakozni jönnek az estekre” - kezdte előadását a Rádió-1 műsorvezetője.

Aztán jött a rádió, amelyről sokféle elképzelés és sztereotípia él az emberek fejében például, hogy a műsorvezetők pojácák, vagy hogy erőltetett, megjátszott műnevetésekkel tűzdelt az adás.

“Ez nagyon érdekes dolog, mert miután nem tudsz aludni -soha többé-, azután elkezded. Ezek tehát nem műnevetések, csak az idegrendszered feladja szépen lassan a szolgálatot” - árulta el Ráskó Eszter.

A rádió műfaja egy közeli, személyes kapcsolódásra ad lehetőséget. Ott valójában nincsenek szűrők, folyamatosan, élőben zajlanak az adások. A műsorvezetők saját személyiségüket, gondolataikat, érzéseiket adják a beszélgetésekbe. “Ez az én esetemben nagyon veszélyes műfaj, mert van egyrészt egy verbális inkontinenciám. Aki látott már előadáson, az tudja, hogy ez a Tourette szindrómát súrolja kívülről. Másrészt ez egy olyan fajta jelenlét, ami a humoristáknak egyáltalán nincs az eszköztárában, vagyis hogy napi 4 órán keresztül tartalmat szolgáltasson úgy, hogy az élvezhető legyen” - mutatott rá a humorista.

Az előadó sokszor rácsodálkozott arra, hogy az emberek általában a hangjáról ismerték meg, nem a külsejéről már akkor is, amikor még nem rádiózott. “A miskolctapolcai barlangfürdőben ültem a gyerekkel, és épp azon gondolkoztam, hogy lengyelek tiportak-e a magánszférámba vagy csehek, amikor odaúszott hozzám egy idős hölgy és mondta, hogy a hangomról ismert meg” - mesélte, majd hozzátette: “Amit még nagyon gyakran megkapunk mi humoristák, hogy “Jajj, annyira szeretlek, rád szoktam elaludni”. Ezért érdemes csinálni srácok, igaz?”

A rádiózás elkezdése óta olyan változásokat tapasztal a műsorvezető, amelyekre nem számított. Például hirtelen megugrott az aktív követőinek számra a social média felületeken, továbbá folyamatosan növekszik azon emberek száma, akik fel kívánják venni vele a kapcsolatot, mert úgy érzik, barátra találtak személyében. “Nagyon érdekes ez a kapcsolódás. Én azt gondoltam, hogy ezt a rádióműsort reggel a kamionsofőrök hallgatják, a pékek és különböző pedagógusok, akik utaznak az agglomerációból, hogy meglássák, milyen a világ, mi történik most. És nagyon meglepődtem, hogy nem ez a helyzet, hanem engeteg fiatal hallgatja, rengeteg családanya, akik otthon vannak a gyerekkel és nincsen társaságuk. Sőt sok irodai dolgozónak ez a háttérzaj, mert valamiért a kollégákkal nem feltétlenül kapcsolódnak. De ez a műsor tényleg rendkívül jó, fogyasszátok ti is” - népszerűsítette a rádióadást az előadó.

Az egyik legnagyobb tömegtermék mai világunkban a szorongás. Szorongunk, mert el akarunk érni egy célt, de nem tudjuk sikerülni fog-e, vagy szorongunk, mert elértük kitűzött célunkat, de nem vagyunk biztosak abban, fenn tudjuk-e tartani azt. Ennek az egyik legjobb feloldó eszköze például a podcast, vagy a zenehallgatás. Bármelyik megoldást is választja az ember, az a közös bennük, hogy csak a hangra, a dallamra, a beszédre kell összpontosítani. “Tudod, a csokipapírra is rá van írva, hogy csukott szemmel is élvezheted - ez nagyon sok mindenre igaz amúgy -, de pont a rádiós műfajra nagyon igaz. Én még soha nem láttam akkora szeretetet, ami körbeveszi a rádióban dolgozó stábot. Ez azért van, mert rengeteg embernek a “családja” ez a rádió. Bele sem gondolunk abba, hány embernek van szüksége ezekre az adásokra, vagy a szocializációra, amit nyújt. Nagyon érdekes ennek a médiaértéke, hogy mit tud a rádió a tv-hez, TikTokhoz, internethez képest” - magyarázta Ráskó Eszter.

Ez a műfaj a személyességével, a jelenléttel, a műsorvezetők hibázásaival lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy könnyebben azonosuljanak az elhangzott gondolatokkal, kifejezett érzésekkel. A mesterkéltség világában az őszinteség teszi különlegessé ezeket a reggeli beszélgetéseket. “Jelenleg egy perspektívaváltás zajlik nálunk, ami az én személyes küldetéstudatom is. Egyrészt, hogy megmutassam a saját gyengeségeimet, hogy mások azt érezhessék, nem csak ők nyomorultak ebben a társadalomban, hanem én is. Másrészt, hogy könnyebb legyen önreflexívnek lenni, mert ha azt látjuk mástól, hogy neki oké, ami nekem sosem tudott oké lenni, akkor később talán nekem is egy kicsit könnyebb lesz rálépni erre a mezőre. Ez számomra nagyon fontos” - vallotta be az előadó, majd folytatta: “Az az egy biztos, hogyha látjuk, hogy mások is küzdenek, akkor egy kicsit könnyebb beleszállni a harcba. Úgyhogy ez lenne az én mondandóm. Azt gondolom, ha bárki vágyik arra a fajta intimitásra, amit a jelenlevés hoz magával, akkor a rádiózás abszolút megadja ezt a fajta spirituszt”

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!