
„A rojál bébi elhagyja a kórházat” – írta szerdán a mostanra már ex-BBC-s rádiós, Danny Baker, egy fekete-fehér fotó mellé, amelyet Harry herceg és Meghan hercegné fia születése után posztolt. A képen egy pár szerepelt, akik kézen fogva sétáltattak egy zakóba öltöztetett csimpánzt, írja a Kreatív. Nem kellett hozzá sok idő, hogy számtalan felháborodott reakció érkezzen a posztra, hiszen sokan rasszista felhangot éreztek a bejegyzés mögött, hiszen a rojál bébi édesanyja félig afroamerikai.
Nincs bocsánat
A rossz poént a BBC sem értékelte, másnapra kirúgta a rádiósát, aki azóta már többször is megpróbált bocsánatot kérni a bejegyzés miatt.
Baker először törölte a posztot, amiről azt írta, eszébe sem jutott, hogy milyen rossz áthallása lehet a képnek. Egy másik üzenetben pedig azzal próbálta védeni magát, hogy a bejegyzést valójában társadalomkritikának szánta, ami párhuzamot von a királyi család körüli felhajtás és az állatok cirkuszi mutogatása között. Mindenesetre végül elismerte, hogy nagy hibát követett el. Azzal viszont nem ért egyet, hogy emiatt menesztették a BBC-től, hiszen úgy véli, egykori munkahelyén pontosan tudniuk kellett, hogy nem gondolta komolyan a posztot.
Értékekkel szemben
Az üggyel kapcsolatban a BBC szóvivője azt mondta, egykori rádiósuk a fotó közzétételével súlyosan elhibázott döntést hozott, ami szembe megy a csatorna értékeivel. Ettől függetlenül Bakert zseniális rádiósnak tartják, ám a jövőben nem fognak többet vele dolgozni.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!