
Az internetezők fele már lényegében egyáltalán nem a tévéből, a rádióból vagy a nyomtatott sajtóból tájékozódik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2019 novembere és decembere között készült piackutatása szerint. Az internet teret nyer minden korosztály hírfogyasztásában és szórakozásában, de ez a tendencia a Z-generációnál a leglátványosabb - írja a Kreatív Online.
2019 végén már több mint 6,5 millió internetező volt Magyarországon (a 15 évesnél idősebbek körében), akik legalább heti rendszerességgel böngésztek a világhálón. A hagyományos elektronikus és nyomtatott sajtóból például az internetezők fele már egyáltalán nem vagy kevéssé szokott tájékozódni. Amikor pedig a szórakozásról, filmnézésről van szó, akkor is hasonló arányban vezet az internet: 46 százalék nem vagy már csak keveset tévézik, sokkal inkább a neten tölti a szabadidejét. A hagyományos telefonálás valamennyire tartja magát az internettel folyó versenyben: itt csak a válaszadók egyharmada mondta, hogy nagyrészt vagy kizárólag az interneten keres meg másokat (ha a másik félnek is van internetkapcsolata).
A hagyományos média és távközlés internettel szembeni térvesztése leginkább azzal függ össze, hogy egyre több ember egyre többet és egyre magabiztosabban internetezik, vagyis a demográfiai jellemzők itt kevéssé mutatnak összefüggéseket (lefordítva: az idősek is sokat interneteznek – a szerk.), egyedül csak a szórakozás terén látszik az életkor jelentősége.
A teljes cikk itt olvasható...
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!