
Tizennégy kategóriában hirdettek győztest a Televíziós Újságírók Díja 2019 gálán március 20-án, azaz tegnap este a Budapest Music Centerben megtartott tévés gálán – számolt be a Media1.
Idén már hatodik alkalommal értékelték a szakújságírók a tavalyi év legkiemelkedőbb televíziós teljesítményeit és személyiségeit.
Az RTL Klub öt, a TV2 négy, az HBO három, a VIASAT3 egy, a Spektrum Home egy elismeréssel tért haza az idei Televíziós Újságírók Díja gáláról, amelyre a vezető hazai televíziós csatornák szakemberei és sztárjai, valamint a sajtó képviselői voltak hivatalosak.
A legjobb női műsorvezető Liptai Claudia lett, Istenes Bence (aki az öltönyös vendégek mellett sokak meglepetésére szabadidőruhában érkezett) kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Majoros Péter Majkát a zsűritag kategóriában díjazták, Kovács Patrícia és Thuróczy Szabolcs a legjobb színésznő, illetve színész díját vehette át, Danis Lídiát pedig a legjobb mellékszereplőnek választották.
Baló Györgyre és Andy Vajnára emlékeztek
A gálaest kezdetén a szervezők megemlékeztek a pár napja elhunyt Baló Györgyről és az idén év elején elhunyt Andy Vajnáról is.
A több mint kétszáz vendég részvételével zajló esemény házigazdája Demcsák Zsuzsa volt, aki hosszú kihagyás után most először vállalt műsorvezetői szerepet. A tévés díjátadó gála történetében egyébként ő lett az első női műsorvezető.
A díjazók
A 24.hu, a Hír7, az Index-Comment:Com, a Kreatív, a Marketing&Media, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin és a TVR-hét szakújságíróiból álló grémium díjazta a legjobb nagyszabású showműsort, a legjobb vetélkedőt, a legjobb realityt, a legjobb comedy showt, a legjobb zsűritagot, a legjobb női műsorvezetőt, a legjobb férfi műsorvezetőt, a legjobb magyar sorozatot, a legjobb színésznőt, a legjobb színészt, a legjobb mellékszereplőt, a legjobb gasztro realityt, a legjobb a talkshow-t valamint a legjobb új sorozatot. A díjakat az elismerést alapító szakmédiumok munkatársai adták át.
Gundel Takács Gábor örülhetett
A rendezvényen a Media1 is képviseltette magát, Szalay Dániel főszerkesztő a legjobb magyar sorozat kategóriában és vetélkedő kategóriában adott át díjat. Ez utóbbi kapcsán érdekesség, hogy vetélkedő kategóriában – sokak nagy meglepetésére – sem az RTL Klub Fala, sem a TV2-féle Piramis nem nyert, hanem egy nevető harmadik, a Gundel Takács Gábor vezette Áll az alku nyert.
2019-ben a Televíziós Újságírók Díját a következő televíziós produkciók, illetve személyiségek kapták:
Legjobb nagyszabású show-műsor
X-Faktor (RTL Klub)
Legjobb comedy show
Észbontók (VIASAT3)
Legjobb vetélkedő
Áll az alku (TV2)
Legjobb reality
Survivor (RTL Klub)
Legjobb gasztro reality
A Konyhafőnök VIP (RTL Klub)
Legjobb talkshow
DTK: Elviszlek magammal (Spektrum Home)
Legjobb zsűritag Majoros
Péter Majka (TV2 – Sztárban sztár)
Legjobb női műsorvezető
Liptai Claudia (TV2)
Legjobb férfi műsorvezető
Istenes Bence (RTL Klub)
Legjobb sorozat Aranyélet (HBO)
Legjobb új sorozat
A Tanár (RTL Klub)
Legjobb színésznő
Kovács Patrícia (TV2 – Korhatáros szerelem)
Legjobb színész
Thuróczy Szabolcs (HBO – Aranyélet)
Legjobb mellékszereplő
Danis Lídia (HBO – Aranyélet)
(Kép: HBO)
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!