„Nagyon kivagyok idegileg” – Tóth Gabi sírva adott interjút a Tényeknek

„Nagyon kivagyok idegileg” – Tóth Gabi sírva adott interjút a Tényeknek
„85 db halálos fenyegetést kaptunk. Reggel 7 és este 11 között azt hallgatom, hogy haljak meg a gyerekemmel együtt” – mondta.

„Bocsánat... nagyon kivagyok idegileg” – mondta sírva Tóth Gabi a Tényeknek. A műsorban az énekesnő többek között arról is beszélt, miért döntött úgy, hogy valamennyi időre visszavonul, és nem posztol majd a közösségi oldalain - írja a szeretlekmagyarorszag.hu.

Tóth Gabi szerint az egy évvel ezelőtti Eucharisztikus Kongresszuson való fellépése után egy olyan gyűlöletkampány vette kezdetét, amit már lelkileg nehezen visel.

„Én nem rejtettem véka alá a hitemet, ez nem egy titkos dolog volt, hogy én a nagy vadóc lány hirtelen előálltam, mint a Szűz Mária. Nagyjából erre butítottak le. Ilyen házmester hergelést csináltak a karakteremből. Miközben én évek óta beszéltem a hitemről” – mondta.

Elmondta, hogy a hite megerősödésére nagy hatással volt kislánya megszületése. „Engem 18 évesen betoltak a műtőasztalra tüdőembóliával, élet halál között, és közölték velem, hogy nem lehet gyermekem. És 2019-ben én terhes lettem, és áldott állapotba kerültem. Mi ez, ha nem az Isten műve?” – fogalmazott.

„Hogy forduljak Isten ellen, ha engem megajándékozott egy élettel?” – mondta.

Hozzátette: korábban már elfogadta, hogy nem lehet gyereke, és maximum örökbe fogadhat. Ezt az egészet gyászfolyamatként is megélte – mondta.

Hangsúlyozta, azért fél, mert a gyermekének szeretne adni, és ott lenni vele, jó mentális, jó egészségügyi állapotban.

Az utóbbi időben azonban annyi bántó üzenetet, halálos fenyegetést kapott, amit már nem tudott szó nélkül hagyni. Volt olyan is, aki gyermeke halálát kívánta – tette hozzá.

Hozzátette: a turnémenedzserén keresztül üzengettek rosszakarói, a telefonhívások ugyanis hozzá futottak be. Hozzátette, nem csak ismeretlenektől, más hírességektől is kapott sértéseket.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Tóth Gabi, tények